Acta Papensia 2012 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 12. évfolyam (Pápa, 2012)
Műhely - Hudi József : A Dunántúli Református Egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyveinek múltjáról
MŰHELY Acta Papensia XII (2012) 1-4. A közgyűlést minden alkalommal istentisztelet előzte meg. A könyörgés végeztével került sor a kijelölt bizottság előtt már vizsgát tett papjelöltek (kandidátusok) felszentelésére, ezután kezdődött a tényleges tanácskozás. A tanácskozás kezdetén általában bejelentették az „igazoltan” (pl. betegség miatt) távolmaradókat, majd megkezdték az egyes napirendi pontok tárgyalását. Legtöbbször nem jelölték, hogy a folytatólag tartott közgyűlésen melyik nap milyen ügyeket tárgyaltak, így csak a jegyzőkönyvi sorszámból következtethetünk a tanácskozás menetére. A közgyűlési (zsinati) jegyzőkönyvekbe az első korszakban a püspökök vegyes feljegyzései kerültek, a tisztán közgyűlési tárgyakat tartalmazó proto- kollumok csak a XVIII. században terjedtek el. A XVIII. század közepétől az egyházkerületi jegyzők a jegyzőkönyveket már többnyire magyarul vezették, de a királyi felségfolyamodványokat és a helytartótanácsnak írt fontos leveleket 1844-ig latinul írták, és teljes terjedelmében bemásolták az adott napirendi pont után. Az alapítványok - többnyire magyar - szövegét szintén szó szerint följegyezték. A jegyzőkönyvek napirendi pontjait sorszámozták, az előterjesztést és a határozatot látható módon elkülönítették. 1811-től kéthasábos jegyzőkönyvet vezettek: bal oldalon az előterjesztést, jobb oldalon a végzést jegyezték fel. A nyomtatott jegyzőkönyvek végén mutatót vagy „tárgysorozatot” helyeztek el, amelyek megkönnyítették a visszakeresést. EGYHÁZI JEGYZŐK - VILÁGI JEGYZŐK A jegyzőkönyvek vezetését és az írásbeli adminisztrációt a XVIII. században az egyházkerületi jegyző (generalis scriba, generalis notarius) végezte, akinek munkakörét már 1736-ban latin nyelvű utasításban szabályozták. Hivatali esküt 1807-től kellett tennie. A jegyzői hivatalt mindenkor lelkész töltötte be. A felsődunamelléki és dunántúli egyházkerület egyesülése után Komáromi Pált választották jegyzőnek, aki 1745-től a számvevő (generalis cassa) bevételeit is szabályozták. Kimondták, hogy az egyházmegyét negyedévenként egy-egy publikáció (hirdetés) illeti. Ahol „zsenge adása” (aratás utáni gabona-adomány) szokásban volt, ott annak felét az egyházmegyei, másik felét az egyházközségi pénztárnak (localis cassa) kellett átadni. Ahol ez a szokás nem él, ott a prédikátor vezesse be. 34<£*
