Acta Papensia 2011 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 11. évfolyam (Pápa, 2011)

2011 / 3-4. szám - Műhely - Hudi József : Fekete Gábor színtársulatának működése 1841-ben

Fekete a győri, fehérvári, komáromi és pápai részvényesek támogatásával üzletileg sikeres évadokat zárt, de ez közel sem jelentette azt, hogy színházi vállalkozását felvirágoztatta. Bár kiváló direktor hírében állt, a pénzzel köny- nyelműen bánt, így nemegyszer kellett szembenézni szigorú hitelezőivel. 1841 július végén már előleget kért a pápai részvényesektől, hogy az au­gusztus 3-ára tervezett fellépésre az útiköltséget biztosítani tudja.34 1842 tava­szán, amikor ismét Székesfehérváron játszottak, Pápa városa 329 váltóforint 30 krajcár vendéglői számlájának kiegyenlítését követelte tőle, s ehhez a sza­bad királyi város tanácsától kért segítséget.35 1843-ban a pozsonyi országgyű­lés idején jelentős bevételre tett szert, mégis akkora adósságot hagyott hátra, hogy Pozsony vármegye polgári törvényszéke csődeljárást kezdeményezetett ellene.36 Ha figyelembe vesszük, hogy csak kevés vezető színész és még kevesebb színigazgató gyűjtött vagyont pályája során, azt mondhatjuk, hogy Fekete Gábor sorsa inkább tipikus, mintsem különös. Fekete márcsak természeténél fogva sem tartozhatott a jelentős vagyonszerzők közé. Működése így élesen rávilágít azokra a nehézségekre, amelyekkel minden társulatalapító színházi vállalkozónak szembe kellett néznie a magyar színészet hőskorában. MŰHELY Acta Papensia XI (2011) 3-4. IRODALOM BANA-MÁRFI 2007 = BANA József-MÁRFI Attila (szerk.): Források és ritkaságok a győri színjátszás történetéből a 17. század elejétől 1849-ig. I. Győr, 2007. BÍRÓ 1971 = BÍRÓ Zoltán: Hajók a Balatonon. Tihany, 1971. CENNER 1972 = CENNER Mihály: Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében. Székesfehérvár, 1872. FERENCZI 1897 = FERENCZI Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897. HUDI 1989 = A balatoni fürdőkultúra a reformkorban. = Közlemények Zala megye közgyűj­teményeinek kutatásaiból 1988. Szerk.: Bilkei Irén. Zalaegerszeg, 1989. 109-135. HUDI 1995 = HUDI József: Pápa város önkormányzata a későfeudalizmus időszakában (1730- 1847). Pápa, 1995. (Fejezetek Pápa város történetéből 2.) 34 DREKK O.261/1. Fekete Gábor levele a pápai kaszinó elnökéhez. Balatonfüred, 1841. júli­us 29. 35 DREKK O.885. Pápa város levélmásolati jegyzőkönyve 1839-1850. 1842. nr. 143. A köve­telő fél ezúttal nemes Szőllősi Antal pápai vendéglős volt. 36 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára IV. 1002.C. Acta politica. 1844. Nr. 126. 152 <6*

Next

/
Thumbnails
Contents