Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)
2010 / 3-4. szám - Újraolvasó - Gondol Gábor önéletírása
ÜJRAOLVASÓ Acta Papensia X (2010) 3-4. második, illetve harmadik vegye észre. Ha az osztályvezető, vagyis első felülvizsgáló mindent észrevesz, véleménye mindenben a leghelyesebb, akkor további felülvizsgálatra és felülvizsgáló magasabb hivatalnokra szükség sem volna. Van azonban még az említetteken kívül az alkotmányos bureaukratikus életnek egy olyan árnyoldala, mely — fájdalom — nagyon messze túlszárnyalja a korlátlan uralomnak vagy dikasztériális hivatalnoknak e téren mutatkozó fogyatkozásait. Abban áll ez, hogy azok, kik a miniszterrel bizalmasabb viszonyban vannak, valamely hivatalnok figyelmét, szorgalmát és képességeit méltatlanul kisebbítik. S ennek ellenkezőjét alig lehet az alattomban vádlottnak bebizonyítani; mert annak bekövetkezhető mellőztetése esetében a felelős miniszter nem kérdezi meg a tanácsosok kollégiumát, sem pedig munkáit nem terjeszti nyilvános tanácsülés elé. Ilyenek ugyanis csak a dikasztéri- umoknál voltak szokásban. Innen van az, hogy a valódi barátság, bizalom és őszinte kollegialitás a hivatalnoki életben a legritkább jelenségek közé tartozik. Amit különben szorgalom [mai], kitartással e pályán az adott viszonyok közt el lehetett érni, azt elértem. Legkisebb okom sincs egyik vagy másik elöljáróm ellen panasz keserű emlékével távozni helyemről. S ez a távozás — úgy hiszem — már nem messze van. Midőn az ember ötvenedik évét már túlhaladta, munkában, kitartásban hanyatlik. Nálam ezt fokozza a sok folytonos bennülés következtében meggyengült egészségem. Ily helyzetben napról-napra élénkebben támad fel bennem a függetlenség után való vágyódás, mit részemről az emberi természetből kifolyó legvitálisabb egyéni czélnak tekintek. Változatos és már vége felé közeledő életpályám legszebb részének azt tartom, amit a pápai főiskolában mint tanár töltöttem. Ennek emléke az, mit ezen intézet szellemi és anyagi gyarapodása iránt érzett őszinte és forró óhajtásommal együtt síromig fogok őrizni. Kelt Budán, 1879. május 15-ikán. 326 95*
