Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)
2010 / 1-2. szám - Kisebb Közlemények - Dörnyei Sándor: Reformkori orvosok Pápa és környéke népéről
KISEBB KÖZLEMÉNYEK Acta Papensia X (2010) 1-2. lehet külömben azt is tagadni, hogy ez évben sok olly egyének is ragyásak lettek, kiknél a védhimlő oltás tökélletesen ment végbe. A halandóság mind e mellet nem nagy volt. Az ezen évben lefojt uralkodó járványok közzül egy a leg nevezetesebb - és kiterjedtebbek közzül való volt a Hagymäz (-.Typhus:) és pedig tisztán csuzos - az agyvelőnek feltűnő bántalmával. Teszéren5, Démen21 és Sághon7, Mártius közepén mellynek áldozatává kilencz egyén lett, hat tudniillik még az orvosi gondviselés előtt elhalt, kettő pedig orvoslás alatt. Leg nagyobb sikerrel használtattak a gyengén izzasztó savanyus italok, amint azt már Áprillis közepén be adott relatiomban bővebben említettem. Mutatkozott néhány gyermeki kór későbben is, úgy mint a vörös2>< a kanyaró és természetes himlő, ez most már igen ritkán, és tsak szórványosan. Rettentő kiterjedésüek voltak pedig Augusztus és September hódnapokban a váltó lázaknak, és pedig epéseknek, minden nemei, leg főbben pedig azon egyének között, kik a Nemzet őri szolgálatból a Dráva parttyától vissza tértek.29 A mellyeket a Drávái expeditionalis orvosi jelentésemben bővebben taglaltam:>0 Ezen évnek őszi idején a külömben uralkodni szokott veszedelmes vérhas helett, a negyed napi váltó lázak, a gyermekek között pedig a skarlát uralkodott. Cholera constatérozotf eset volt Pápán három melly halállal végződött Decbr. elején. Mátyus házán92 kettő melly meg gyógyult. Gannán és Döbrön- tén pedig n.-iy.'e Dcbr.3J 16 mellyek közzül hat meg holt a többi pedig meg gyógyult. Orvosi vizsgálat és gyógyítás előtt, és a késő jelentés miatt én sem beteget, sem holtat nem láthattam többé. 25 26 27 28 29 30 31 32 33 25 Teszér = Pápateszér 26 Dém = Nagydém 27 Ságh = Bakonyság 28 vörös = vörheny, skarlát 29 A Veszprém megyei nemzetőrök 1848. július-szeptemberben havi váltásban határvédelmi szolgálatot teljesítettek a horvát határszélen, Baranya megyében. 30 1848. augusztus 15-én Pápán kelt jelentésében részletesen beszámolt a Drávánál szolgált Veszprém megyei nemzetőri zászlóalj egészségügyi helyzetéről. Az iratot közli: HUDI 2001. 192-198. 31 constatérozott, constatirozott (latinból) = megállapított 32 Mátyusháza: külterületi lakott hely Mezőlak határában. A 405 kh területű Kismátyus- házát 1952-ben Pápához csatolták. ILA-KOVACSICS 1964. 266. 33 Értsd: december 11-től 17-ig 141^