Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)
2010 / 1-2. szám - Műhely - Ugrai János: A Sárospataki Református Kollégium dunántúli partikula-kapcsolatai a XVIII–XIX. században
MŰHELY Acta Papensia X (2010) 1-2. anyagot feldolgozó, több évszázadot felölelő munka függelékében így a pataki partikulahálózat olyan kulcsintézményeit is felsorolta a szerző, mint a miskolci, a gönci, a tállyai vagy a tokaji iskola - sőt maga a sárospataki kollégium is szerepel az összeírásban. A korszakunkra érvényesnek nem tekinthető Dankó-féle összesítés egyébként 25 olyan települést említ, amelynek református iskolájáról biztosan tudjuk, hogy a pataki partikulahálózatba tartozott.6 Mindezek tükrében újabb források bevonására kényszerültünk annak meghatározására, hogy hány partikulája volt a pataki kollégiumnak. Ám ez az erőfeszítésünk egyelőre csak részeredményekkel járt, amely azonban egy nem várt irányban igen fontos következtetés levonásához vezetett. Közel azonos időben - az egyes egyházmegyékben 1800-1805 között - rögzített egyházlátogatási jegyzőkönyvek helyi iskolákat illető adatainak összegyűjtésével sikerült az egyházkerület határain belül egy pillanatfelvételt készíteni. Ennek köszönhetően kijelenthető, hogy a századforduló táján 252 kisiskola működött a pataki kollégium közvetlen vonzáskörzetében. (Ezek közül csak egy, a Debrecenben és Patakon végzett deákokat felváltva meghívó szikszói kisgimnázium nem tekinthető a pataki kollégium partikulájának.7) Ez az 1799. évi nagy egyházkerületi belső határrendezés során összeírt 337 anyaegyház 75%-a.8 Egy másik forrásunk, a kollégiumban 1783-tól az intézményből kilépő tógátusokat összesítő távozási napló segítségével azt tudjuk teljességre törően rekonstruálni, hogy hányán hányféle céllal és úti céllal hagyták el Patakot.9 Ez a korszakunkban folyamatosan vezetett névsor leginkább a tanítói tevékenység feltérképezésére alkalmas.10 Az 1783-1825 között feltüntetett 2912 kollégiumból távozó tógátus 81%-a, 2364 fő e célból hagyta el az intézményt. Közel 52%-uk (1227 fő) rectori, 41%-uk (970 fő) praeceptori, 6%-uk (136 fő) magántanítói tisztséget vállalt - a fennmaradó összesen 31 fő más elnevezés6 DANKÓ 1988. 776-810. 7 A szikszói iskola speciális helyzetéről: PAPP 1980. 8 Az egyházkerületben összesen 522 gyülekezet működött, ezek közül 337 volt mater eklézsia, négy pedig egyesült gyülekezet, a többi valamelyik anyaegyház libájaként működött. UGRAI 2004.16-20. 9 P.S.P.V. TIREKLt. K a. 1. 21. Ezt a vaskos dokumentumot jelenleg szerkesztjük és rendezzük sajtó alá. Reményeink szerint hamarosan önálló forráskiadványban válik a nagyközönség számára hozzáférhetővé. Erre a kísérletre először Ködöböcz József vállalkozott. Értékes eredményeit kutatásunk során többféle módon is felhasználtuk, de - élve a számítógépes adatrögzítés és -felhasználás új lehetőségeivel - a napló elemzését megismételtük. KÖDÖBÖCZ 1986. 52-57. 103 'ü*