Acta Papensia 2009 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 9. évfolyam (Pápa, 2009)

Műhely – Adattárak - Köblös József–Kránitz Zsolt: "Schola Papensis olim satis illustris fuit…" A Pápai Református Kollégium tagolódása és oktatási színvonala a XVII. században (Prédikátori és lelkészi adattár)

Műhely már ismét Miskolci a lelkész, Pápai pedig a közelben sem tartózkodik, hogy helyettesítésre fel lehetne kérni. Ezek után azt feltételezzük hogy Pápai János 1621-1623 között (talán már 1620-tól is) a pápai vár lelkésze, vagy esetleg a református vallású dunántúli várkatonaság Pápán székelő közös lelkésze volt. Mindennek háttere az 1620- 1622 között a Dunántúlon fennálló különleges hatalmi helyzet lehetett. Győr és Szentmárton várának kivételével ugyanis akkor az összes dunántúli vár az 1620 augusztusában magyar királlyá választott Bethlen Gábor erdélyi fejedelem uralmát ismerte el. Bethlen köztudottan maga is felkarolta a re­formátus vallású vitézek ügyét, dunántúli főkapitánynak pedig azt a Bat­thyány Ferencet nevezte ki, aki szintén a dunántúli reformátusok nagy vé­delmezője volt.67 Amennyiben feltételezésünk helyes, ez magyarázza azt a tényt is, hogy 1624-ben Pápai már nem szolgál a közelben. Arra nézve, hogy Pápán szolgált-e máskor is külön várlelkész, nincs egyetlen adatunk sem, alighanem ez soha máskor nem is volt így. Mi lehetett Pápai János további sorsa? Az adattárban szerepel egy Pápai Kulcsár János nevű lelkész, aki az 1590-es években subscribált a pápai kollé­giumban, majd talán az 1610-es évektől, de 1627-től biztosan lelkészként szolgált az egyházkerület területén, közelebbről a kiskomáromi egyházme­gyében. Erősen gyanítható, hogy személye azonos az 1621-1623 között Pá­pán szolgált Pápai Jánossal, ezért az adattárban a rájuk vonatkozó adatokat egyesítettük, és nem a pápai lelkészek, hanem a többi lelkész között szere­peltetjük. 2. Tolnai Tamás 1670-1671 Kocsi Csergő Bálint már idézett magyar egyháztörténeti munkájában em­leget egy Tolnai Tamás nevű pápai lelkészt, aki 1671-ben halt meg. Halálát a pápai helyőrség katolikus osztrák tagjai arra használták fel, hogy megszáll­ták a parókiális házat, az özvegyet és az árvákat elűzték onnan, a házat pe­dig később a katolikus plébánosnak adták át.68 kelben való praedicator tarsamnac halálos betegsege, ki halálos betegh ágyban feküven azt sem tudom, melly oraban el hal, es el hagy, kinec betegsege miath az itt való ecclesianac gondgya es gondos szol- galattya egyedül czak magamra szállott. Masodic ez nevezetes szent innepeknec közel volta, mellyek- ben ez nagy ecclesiai egyházi szolgalat nélkül, szegődöt praedicator leven el nem hagyhatom. ... Ha collegam volna, mint ez ideig, kire ez ecclesiat hagyhatnám, ejel nappal nagy szivem szerint el sietnéc Nagyságodhoz." 1624. december 18. Pápa. IVÁNYI 1990. 306-307. Ha Pápai János még a várban szolgált volna, talán őt megkérhette volna a helyettesítésre. » PÁLFFY1997. 269. PÁLFFY 2005. 71-73. 68 „... anno 1671. mense Martio vir clarissimus eiusdem [t. i. Papae] pastor, Thomas Tholnai ad beatas sedes evocatus est, vixfunus efferi potuit ex domo parochiali, evestigio tunc temporis quidam locumtenens Papae 32 Acta Papensia IX (2009) 1-4.

Next

/
Thumbnails
Contents