Acta Papensia 2008 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 8. évfolyam (Pápa, 2008)
2008 / 3-4. szám - Műhely - S. Lackovits Emőke: A budapesti reformátusság története (Rendhagyó könyvismertetés)
Műhely rúbb a konfirmandusok lélekszámának nagyarányú fogyása az 1960-as és 1970-es években, amely a korábbi vetés eredményességét igazolja. A következő szakasz az 1956. évi forradalom rövid heteivel foglalkozik, az újjászületés ígéretével, a Hitvalló Nyilatkozatnak az egyház vezetés teológiai állásfoglalásával és antidemokratikus hatalomgyakorlásával szembeni megnyilvánulásával, Ravasz László Memorandumával, továbbá a református egyház felelősség-és szerepvállalásával a forradalomban (segélyezés, mentés, önbíráskodás megfékezése), valamint a református Megújulási Mozgalommal. Kiválóan mutat rá a szerző a megtorlásról szólva a kádári egyházpolitika lényegére, ravasz módon kitervelt jellemzőire, a hatalommal feltétel nélkül együttműködő egyházvezetők kinevezésére és tevékenységükre, az ügynöki hálózat kiépítésére, a református perekre és perek előkészítésére, az egyháznak burkolt, de erőteljes kényszerítő eszközökkel történő alávetésére, és a legszigorúbb állami ellenőrzésére, amelynek fejében a diktatúra viszonylagos nyugalmat és korlátozott mozgásteret engedélyezett, kivéve az ifjúsági munkát és a nemzeti ügyekkel való foglalkozást. A korszak utolsó és egyben újat is indító periódusa a teljes alávetettség kilátástalannak tűnő szakasza a „Hitvallók" fedőnevű üggyel és az utolsó, 1967-es református egyházi perrel, a letartóztatásokkal, eltávolításokkal kapcsolatos, amelyben meghatározó szerepet osztott ki a hatalom a számára elfogadott, vele együttműködő egyházi vezetőkre. 1968-tól egyházpolitikai stílusváltás következett be, totális ellenőrzéssel, de kifinomultabb elnyomási módszerekkel. Kiss Réka világosan fogalmaz: a legveszélyesebb területnek az ifjúsággal és az értelmiséggel való foglalkozás minősült, ennek megakadályozására a gyülekezetek hitéletét az AEH és a politikai rendőrség egyaránt figyelte. Ez olyan modell volt, amit nemcsak a fővárosban, hanem vidéki városokban, falvakban egyaránt alkalmaztak. Ez a helyzet határozta meg a gyülekezetek életét, amit végezetül, mintegy összefoglalásképpen tekint át a szerző. Rámutat a református egyház, ezen belül a fővárosi református egyház nyomorúságos helyzetére, a társadalom életéből való kiszorulására, a korszerűtlen egyházi struktúra konzerválódására, a társadalom új gondjaira, súlyos, megoldatlan kérdéseire (tsz szervezés, hagyományos közösségek felbomlása, városba áramlás, lakótelepi közösségek megjelenése), a válaszadás képtelenségére, az ellehetetlenülésre, tehetetlenségre, a csökkenő lélekszámra, az anyagi bevételek elsorvadására és mindezekkel szemben az egyházi vezetésnek hamis értelmezésére, a hitvalló egyház megszületésének téves következtetésére, amely a hitélet kereteit tágítani igyekvő törekvéseket megfojtotta. Az egyház a templomok falai közé szorult ugyan, azonban egyre jobban kibontakozott és megerősödött az egykori belmisszió talaján egy258 Acta Papensia VIII (2008) 3-4.
