Acta Papensia 2008 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 8. évfolyam (Pápa, 2008)
2008 / 3-4. szám - Műhely - S. Lackovits Emőke: A budapesti reformátusság története (Rendhagyó könyvismertetés)
Műhely egyházon belüli, kommunista kapcsolatokkal rendelkező, hatalomra törő lelkészek tevékenysége. A következő időszak 1948-1956-ig tartott, amelyet a durva szekularizáció, az egyházi élet teljes beszűkítése, a lelkipásztori személycserék, a hitéleti tevékenység gúzsba kötése jellemzett. A református egyház és az állam között 1948-ban megkötött egyezmény valójában az állam és az egyház kommunista modell szerinti kapcsolatát hivatott szentesíteni. Látványos terror, az egyházi autonómia megtörése, nyílt és burkolt üldözés következett, amit betetőzött 1951-ben a református „Pógyor-per". Felvetődik a kérdés, hogy az egyház korábbi vezetése elleni koncepciós per kidolgozott forgatókönyvét miért nem érvényesítették? A modell már létezett, amit a későbbiekben fel is használtak. A legmegrendítőbb az, hogy a maradék egyházi ellenállás letörését és az egyházi élet teljes megcsonkítását az együttműködésre kész és a készségéről folyamatosan tanúskodó egyházvezetés végezte el, teológiailag is igazolva a totális állammal való „kifogástalan" kapcsolatát. Az 1951-ben létrehozott Állami Egyházügyi Hivatallal a teljes körű állami ellenőrzés, felügyelet valósulhatott meg. Külön kitér a szerző e sötét diktatúra idejének gyülekezeti életére, rámutatva arra, hogy az egyházi ellenzéket jelentő, a lelkipásztori hivatást komolyan vevő lelkészeken túl megtizedelték az egyház társadalmi bázisát is a presbiterek elmozdításával, a kitelepítésekkel, azonban ekkor még nem sikerült megbénítani az egyházi életet, hisz a korábbi ébredési mozgalom valódi hitéleti aktivitást eredményezett. Ennek köszönhető, hogy nem szűntek meg a gyülekezetek, azonban a terror hatására látványos gyorsasággal romlott a helyzet. Ehhez jelentős mértékben járult hozzá az egyház anyagi kiszolgáltatottsága és következményei: az egyházfenntartók elszegényedése, elöregedése, a hívek számának fogyása, továbbá az egyházkormányzat felelőtlen gazdálkodása. Az államsegély nélkül az egyház működésképtelenné vált volna, ezzel viszont az állam közvetlen befolyást szerzett felette. Külön kitér Kiss Réka a hitoktatás helyzetére, jellemezve ezt az állam számára kulcskérdésként kezelt területet, a tiltáson túl a drasztikus üldözést és a szülők megfélemlítését, amelynek eredményét látványosan csökkenő számadatokkal igazolja, megállapítva, hogy a hitoktatás az 1960-as évekre megszűnt, ami sajátos budapesti jelenségnek mondható. Mindez való igaz, bár vidéken, nemcsak városokban, hanem falvakban is drámai megfogyatkozás tapasztalható, különösen a forradalom leverését, majd a tsz-szervezést követően. Rendkívül megdöbbentő a népmozgalom bemutatása még így is, hogy erre vonatkozóan, hasonlóan a többihez, ugyancsak hiányosak a források. A templomba járók arányának 7%-ra csökkenése, a keresztelések, esküvők számának alacsony volta mellett legszomoActa Papensia VIII (2008) 3-4. 257
