Acta Papensia 2007 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 7. évfolyam (Pápa, 2007)
3-4. szám - Műhely - S. Lackovits Emőke: Az úrvacsora Kalotaszentkirályon
Műhely állapítja.22 Ugyanez jellemzi az alpestesi gyülekezetét is. Kalotaszentkirályon a konfirmandusok első úrvacsorájára a kenyeret az „első lány" (életkorban a legidősebb a konfirmandusok között, vagyis legkorábban született abban az esztendőben), a bort pedig az „első legény" (ugyancsak a legkorábban született volt kortársai között) ajánlotta fel. Volt olyan hely is, ahol búzát adományoztak, amelyből a kurátorné vagy a lelkészné sütötte meg a kenyeret. Kalotaszentkirályon a felajánló a kenyeret szombaton sütötte meg fehér lisztből, amit szombat estig a tiszta szobában helyezett el. A felajánlott bor itt a többségtől eltérően vörös volt, úgy mondták, hogy „ez emlékeztet Krisztus vérére". A szent jegyeknek valót az egyházfi és a kurátor szombaton este felvitték a parókiára, a kenyeret betakarva, a bort korsóba téve, amelyeket az irodában helyeztek el. Az egész magyar nyelvterületen egyetlen kikötés létezett a szent jegyekkel kapcsolatban, hogy azokat házilag kellett készíteni. A dél-erdélyi Alpestesen pl. az elhunyt hozzátartozók emlékére ajánlották fel a kenyeret és a bort, de ez volt a szokás a háromszéki Erősdön is. Kalotaszentkirályon az adományozók személyét úgy hozták/hozzák a közösség tudomására, hogy ők az istentisztelet után ülve maradtak/ maradnak a helyükön, ami egyértelművé teszi mindenki számára az adományozók személyét. Az úrasztala felterítése, azaz a szent jegyek adományozása megtiszteltetésnek számított. Benne egy középkori gyökerű szokásmaradvány, az offe- rálás fedezhető fel. A szentmiséhez szükséges kenyeret és bort a 3. századtól a hívek adományozták. Ezt VII. Gergely pápa az 1078-ban tartott Római Zsinat 12. kánonjával kötelezővé tette, amelynek megtartását Magyarországon a Szabolcsi Zsinat rendelte el 1092-ben. A középkor végére csökkent az offerálás jelentősége, néhány nagy ünnepre korlátozódott, helyét a pénzadományok vették át, elsősorban a perselyezés. A XVI-XVII. században a szokást felelevenítették, sőt, naturáliák adományozása még a XIX. században is előfordult.23 Az úrvacsora céljára a szent jegyek felajánlásában ennek a szokásnak a tovább élését véljük felfedezni. Az úrvacsora eszközei: a kehely, a bortartó kanna, a kenyérosztó tányér, az úrasztala leterítésére szolgáló térítők és a szent jegyek letakarására való úrasztali kendők. A zsinatok rendelkezései szerint valamennyinek egyszerűnek kellett lennie: „Mindennemű edényeket, akár üveg, akár fa, vagy arany, ezüst és cserép legyenek, vagy rézből és bármiféle ércből készültek, elfogass. LACKOVITS 1997. 11. 23 ERDŐ Péter: Magyar egyházjogi népszokás — az offerálás. = „...mert ezt Isten hagyta..." Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Szerk. Tüskés Gábor. Bp., 1986. 265-268. Acta Papensia VII (2007) 3-4. 251
