Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)

Műhely - Köblös József: „Keservesen panaszolkodni kénszeríttetünk…"

Műhely és pecsétjével lettek megerősítve, hogy vallásunk Pápán már a harmadik évszá­zada, és következésképpen folytatólago­san az azt követő időkben is egészen a jelenlegi időkig érvényben és gyakorlat­ban volt, sőt főurak és főnemesek, és részint városlakók, részint végvári kato­nák is a követői voltak. Lásd! 24 követeltek 15 Az egyik paplakot 1649-ben foglalta le Esterházy László a városba behozott katolikus plé­bános számára, de ehelyett Hegyi István 1658-ban a saját házát hagyta a reformátusokra. A templomot a toronnyal és a harangokkal együtt 1660-ban vette el Esterházy Pál gróf, de a pap­lakok emlegetése téves, azok megmaradtak a reformátusok tulajdonában, bár az 1660-as évek­ben történtek kísérletek mindkettő elvételére. TÓTH 1941. 69-70., 74., 82-83. Az 1660-as esemé­nyeket Eőry János kézirata 1664-re teszi. DREL III. 62. e. Pápai református egyházközség iratai, (régebbi, kézirattári jelzete: O. 788.) 1. 2b-2h £z az szakasz elején és végén vízszintes vonallal van elválasztva a többi szövegtől, mel­lette bal oldalon keresztbe írva a lap szélén: APPENDIX, vagyis FÜGGELÉK. 50 Acta Papensia VI (2006) 1-4. az 16... évben, tudniillik a templomot, n tornyokéit, a harangokat, a papiakat és a hozzá tartozó javakat,2'' két bőrt, etc. Ha Bécsben, a Szent Császári és Királyi Felség székvárosában az ágostai és helvét hitvallás szabad gyakorlata Őfelsége mindennemű sérelme nélkül létezhet, miért ne [létezhetneI ezeken az Őfelsé­gétől oly távol lévő helyeken? Stb. Hitvallásunk részletes bemutatására lenne szükség, hogy mit hiszünk, hogyan élünk, hogy Istenhez könyörgünk Őfelsé­Papae in suo vigore ac exercitio fuisse, imo proceres, primarios et tam oppidanos, quam praesidiarios mili­tes illius sequaces extitisse ex libris articulorum et canonum ecclesiasti­corum partim Papae typis impresso­rum, partim manu scriptorum, ac insuper terrestris domini Stephani Török de Enyéng, Francisci Szíj judicis, caeterorumque juratorum ci­vium civitatis Papensis, necnon Va­lentini Hathos vicecapitanei Papensis subscriptionibus ac sigillis munito­rum evidenter constat. Vide.23 Hiszem már régen el vettek tölünk 's Ecclesiánktul mindent, valamit kívántak 's praetendaltak24 anno 16..., scilicet: templum, turres, campanas, parochiam et bona apper- tinentia, mit kívánnak már többet? Egy Rokáru 26 Si Viennae, in urbe Sacrae Caesareo Regiaeque Maiestatis residentiali liberum religionis Augustanae et Helveticae confessionum exercitium sine ulla Suae Maiestatis praeiudicio viget, quidni his in locis a Sua Maiestate tam procul dissitis, etc. Confessionis nostrae succincta decla­ratio fieri potest, quid credamus, quomodo vivamus, pro Sua Maies-

Next

/
Thumbnails
Contents