Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)

Forrásközlés - Hudi József: A komáromi református egyházmegyei olvasótársaság a reformkorban

Forrásközlés Praktikus döntésnek számított, hogy az olvasótársaság könyv- és levéltá­rát Révkomáromban helyezték el, melyet a helyi lelkész, Tüdős József gondjaira bíztak.7 Ő látta el „jegyzőként" (notarius) az esperesség négy körzetét (Csallóköz, Csilizköz, Mátyusföld, Vág melléke) megfelelő olvasnivalóval. Az ő kötelessége volt az írásbeli adminisztráció vezetése, az egyesületi irattár rendben tartása is. Az egyesület évente egy alkalommal, az egyházmegyei közgyűléshez igazodva tartott közgyűlést, ami megnehezítette a kapcsolattartást. A tiszt­ségviselőknek sok munkát kellett végezniük a működőképesség fenntartása érdekében. A kevés nyilvános együttlét aligha felelt meg Széchenyi István elképzelésének, hogy az egyletek szellemi, „tanácskozási műhelyek" lehes­senek „a nemzeti értelem lehető legnagyobb kifejtése" érdekében.8 Feltétlenül szólni kell az egyesület könyvtáráról. Az alapítók már az in­duláskor gondoskodtak a legszínvonalasabb hazai és német tudományos és ismeretterjesztő folyóiratok megrendeléséről, Sárközy József pedig felaján­lotta, hogy gazdag könyvtárát az egyesületre hagyja. A kölcsönzés módja (köröztetés) nehézkesnek számított, a határidő (14 nap) betartása nagy fegyelmet követelt a tagoktól, amihez nem voltak hoz­zászokva. A könyvtárból való kölcsönzés idejét (1 hónap) a távolság, az idő­járási és közlekedési viszonyok miatt szintén nehezen lehetett betartani.9 Ilyen esetben a lelkészek saját kiskönyvtárukra voltak utalva. Többen közü­lük több száz kötetes könyvtárral rendelkeztek, így másoknak is kölcsön adhattak olvasnivalót. Az olvasótársaság 1836-ban 100 váltóforintból két színvonalas tudomá­nyos folyóiratra (Tudományos Gyűjtemény, Tudománytár) fizetett elő, to­vábbá számos teológiai, iskolai és neveléstudományi kötetet rendelt meg. A Tüdős József (1788-1857) 1815-ben a debreceni kollégiumban senior, majd Komáromban gimnáziumi tanár és lelkész. Több szentbeszéde nyomtatásban is megjelent. Vö. SZINNYEI: i. m. Bp., XI. 1914.590-591. H SZÉCHENYI István: Világ. Pest, 1830. 363. Széchenyi szerint: „Nevezetesb egyesület alig állhat fel csak kirekesztőleg egyfelekezetü részesekbül, hanem abban termesztőnek, fabricans- nak, kereskedőnek ' s a' t. lenni kell; mert nem csak a' sok részvényes pénzbeli tehetsége alkotja azon magusi egyesületi erőt (...), hanem az egyesületek ereje legfőkép azon sok 's különböző részvényes értelmiben 's tapasztalásiban gyökerezik (.■■)"■ Uo. 411—412. 9 Fényes is megjegyzi, hogy az árvízvédelmi töltések ellenére a csallóközi és udvardi járá­sokban a folyók „kiöntéseikkel gyakran nagy darab földeket elborítnak" s „e vizek szomszédsá­gában alig van határ, melynek kisebb-nagyobb része különféle árvizek csapásainak ki nem volna téve." FÉNYES 1994. 16. Acta Papensia VI (2006) 1-4. 201

Next

/
Thumbnails
Contents