Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)
Műhely - Achs Károlyné: A református iskolák, tanáregyéniségek, diákmozgalmak emberformáló hatása
Műhely A kitűzött cél oly becsületes, hogy meg nem szégyenülhetünk. Miről van szó? — Elfogadjuk-e Krisztus kinyújtott kezét — jöjjetek énhozzárn mindnyájan, én mutatok nektek egy fólséges világtervet, adok külön is mindnyájatoknak igaz életideált. Elfogadjátok-e? Terheket rovok vállaltokra, de férfiak vagytok-e? Meggörnycdtek-e alatta, vagy gyönyörű férfias derékkal megállótok, mint a pálma? Mint a pálma! — Óh, kedves Zoltikám — és még a Krisztus katonáit nevezik pietistáknak, gyáváknak, gyöngéknek, elmebetegeknek! — Az eszesek, kik egy világ boldogságát eszükben tudják tartani? — A bátrak, kiknek még barátaik mosolya se fáj? —- munkások, kik tartalmat tudnak adni az ő életüknek? A tiszta-szívűek, kik tiszták tudnak maradni a posványtól? — A szerető lelkek, kik még életüket is oda merik adni — pogányákért? — Oly fólséges az ideál, hogy beleszédül az ember agya. A modern ember nem csúfo- lódik, de előítélet nélkül megvizsgálja az eléadott témát, hogy mennyi benne a való tartalom. S a modern ember nem olyan kis gyermek szellemileg, hogy ha valamit megvizsgált, bátran ki ne merje mondani a férfias igen-t vagy nem-et. És a modern embernek van akarata súlyt is adni annak a férfias igen-nek tettekkel. Csakhogy éppen az a baj, hogy fogékonyságunkat veszítettük a való tartalom kiérzése iránt, kisgyerekek vagyunk szellemileg az igen vagy nem kimondására, legfőképen pedig akaratunk semmi. Szóval a mai modern kor emberei éppen nem mondhatók moderneknek. Legnagyobb baja pedig korunknak az, hogy típussá vált a „homo melancholicus", valami nehéz köd ült az emberek lelkére, nem érdekel semmi, nem hiszünk még a — hitetlenségben sem. Nem tudjuk, hogy az akaró, erős élet, az öröm, a munka az igazi élet, nem a léha, mivel sem törődő, akarat nélküli cinizmus. Ez a legnagyobb baj. Neveled-e a gondjaidra bízott kicsinyeket igazi emberekké? — Itt Pápán megkezdődött a vasárnapi iskola. (Ha talán romantikusnak is tűnik is a stílus, egész élete igazolta, hogy halálos komoly volt az indulás.) Egy hónappal később a Diákvilág is utal arra, hogy itt nem csupán a személyes élet megoldásáról s ezzel egy csöndes lelki békéről van szó, hanem komoly kiállásról is. 1910. decemberi száma a pietizmus vádjával foglalkozik. Mit értenek a támadók pietizmus alatt? — Ha azt, hogy mi a hagyományos vallási formákat és szokásokat értéktelen semmiségnek tekintjük belső tartalom nélkül, akkor vállaljuk a „pietista" nevet. Ha azt értik rajta, hogy mi komoly, rendezésre méltó, elsőrangú életkérdésünknek tekintjük azt, hogy egyénenként milyen választ adunk Istennek az Ó Krisztusban tett kijelentésére - akkor szívesen viseljük a „pietizmus" szégyenét. Ilyen légkörben indult a munka a tatai nyár után Pápán is. De ekkor már Pongrácz József is Pápán van, 1910. szeptember 1-től helyettes teológiai tanár. Őmaga írja később az Emlékeim-ben, hogy személyes kapcsolata van Acta Papensia VI (2006) 1-4. 145
