Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)

Műhely - Achs Károlyné: A református iskolák, tanáregyéniségek, diákmozgalmak emberformáló hatása

Műhely Érdekes színt jelent — általában márciusban — egy „rögtönzött vitaver­seny". Itt két vállalkozó csap össze egy előre nem tudott, a helyszínen kapott témában. (1910. márc. 10-én: „a lelkész spontán vagy meghívás útján láto­gassa-e a gyülekezet tagjait?") helyezést állapítanak meg, díjaznak. Micsoda „meccs" lehetett ez! Hányfajta készség bizonyítására adott alkalmat! Ennek változata májusban az „előkészületi vitaverseny". A tanév végén egy „ver- senyszónoklati gyűlés" tartotta izgalomban a tagokat. 1910. május 30-án 5 szónoklatot hallgattak meg, s titkos szavazással két díjat adtak ki. 1911. júni­us 11-éré egy előre kiadott szónoklatot kellett megtanulni, és ezt hárman mondták el. — A fegyelmet megkövetelték, ha valaki nem tudta igazolni hiányzását, 20 fillért fizetett a közpénztárba. Kiss Géza ott van 1. éves teológus korától a tagok között. Egyelőre csak bírálóként látjuk a nevét. (Ne felejtsük: ebben az évben tiltakozik leghango­sabban magánleveleiben a teológia ellen.) 11. éves korában viszont első sze­replője a február 28-ai ülésnek: A XXXIII. zsoltár első versének eléneklése után szónokol Kiss Géza II. é. pn.56 A bírálók véleménye alapján az egész functio teljesen sikerült. (Ilyen minősítés egyetlen se volt még ebben a tanévben.) Ugyanezen az ülésen: Kiss Géza f. hó 26-án tartott templomi functiójáról bírálatot olvasnak: Rúzsás Dezső, Mózes Ernő, Kántor Gyula. Mind az ima, mind a prédikáció sikerült; nézetükhöz a kör örömmel hozzájárul. (Ilyen se volt.) Vajon az előző évben még panteisztikus szemléletet fejtegető Kiss Géza hogy jutott ide? A két tanév közti nyáron történhetett vele valami, de ezt hagyjuk későbbre! Külföldi stipendiuma és betegsége után visszatérve, 1913. október 14-én mint a főiskola szeniorét alelnökké választja az önképzőkör, s egyben az október 31 -i templomi emlékbeszéd megtartását is rábízzák. (A műsort a tagok adják.) Beszédét közli a Dunántúli Protestáns Lap 1913. no­vember 16-i száma, s ennek módosított változata jelenik majd meg 1915-ben, pesti káplánként kiadott könyvecskéjében.57 1914. február 17-én az ő vezeté­sével folyik le a gyűlés. S február 24-én Falussy Gusztáv jelenti, hogy Kiss Géza alelnök őt bízta meg, hogy hozza „tudomására a körnek lemondását, mivel Pápáról eltávozott."58 Sokat hallunk újabban a Bethlen Gábor Kör pozitív szerepéről. Érdekes­ségként hadd mondjam még el, hogy az 1909. december 7-i ülés jegyző­könyve szerint a kolozsvári Bethlen Gábor Kör a pápai kört is felszólítja belépésre. A döntés nemleges, mert „van hasonló irányú virágzó egyesület". v' é. pn. = éves papnövendék 1 Új Magyarország és kereszténység. Bp. 1915. 38. Újabban: KISS 1984. 171. DREL 1. 6. h . A Theologiai Akadémia Tóth Ferenc önképzőkörének jegyzőkönyve, 1914. február 24. ACTA Papensia VI (2006) 1-4. 141

Next

/
Thumbnails
Contents