Acta Papensia 2005 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 5. évfolyam (Pápa, 2005)

3-4. szám - Forrásközlés - Hudi József: A pápai városi hadnagy hivatali utasítása a XVIII. századból

Forrásközlés Fölsége kegyelmes parantsolatinak tellyeséttését, akár a Nemes Vármegyét, úgy nem külömben a Méltóságos Uraságot,9 és a' közönséges várost illeti, híven, igazán, szorgalmatossan, minden leg kevesebb hallogatás nélkül, félre tévén minden emberi tekéntetet, és személyválogatást, elöljárók, és a' város birájánok minden elől adandó rendelésekben engedelmeskedni fogok, úgy egyszersmind a tűzi veszedelmeknek, úgy nem külömben mindennémű rendetlenségeknek ell távoztatásában szorgalmatos vigyázással iparkodom. Isten engem úgy segéllyen, és Istennek mind Szentyei.'0 A hivatali eskü sejteti, hogy a tisztségeket csak katolikusok tölthették be. Az ünnepélyes beiktatáson a hadnagy engedelmességet fogadott feljebbva­lóival szemben, s magát arra kötelezte, hogy hivatalát lelkiismeretesen, rész­lehajlás nélkül fogja ellátni. Hatáskörének egy részét később más tisztségvi­selők yették át. Az 1830-as években jelentek meg a legeltetésre ügyelő mező- bírák.11 A városkapitányt az ún. mezei rendőrségi törvény (1840: IX. te.) vég­rehajtása során választották meg először a mezei kártételek enyhítésére, aki azonban a városgazdái teendők jó részét is ellátta. A hadnagy a városi köz­rend és közbiztonság főnökeként ügyelt a mezőváros nappali és éjszakai rendjére. A rend fenntartásában a parancsnoksága alatt álló bakterok, városi hajdúk és az utcák szerint kiállított éjszakai őrök (strázsák) segédkeztek neki. A nemesség által kiállított bakterok és strázsák nem tartoztak hozzá, azokra három nemes kisbíró felügyelt.12 Az éjszakai őrség a város nyugalmát biztosította, de figyelt a tűzesetek megelőzésére is. A hadnagy gondoskodott a tűzoltószerek őrzéséről, karban­tartásáról, a városi földek megműveltetéséről, a termés betakarításáról, a legeltetési díjak beszedéséről. Városgazdái tevékenységét a népszószóló (formunder) ellenőrizte.13 Állandó fizetést csak 1793-től élvezett; előtte napi­díjat és az általa beszedett jövedelmek egyharmadát kapta munkadíjként. ’ A későbbiekben az uraságra vonatkozó részt áthúzták, törölték. 10 VeML V. 11. Pápa város feudális kori levéltára. „Privilegiált Pápa [Mező] Várasi Hivatal­ba lévő Tisztek Kötelességérül, és azoknak Eszendőbéli füzeteseikről szólló Jegyző Könyv" 1780-1823. Formula juramenti pro officio ductoris. 11 A hiányosan fennmaradt városi jegyzőkönyvekben először 1834-ben olvashatunk arról, hogy a tisztújításon Gruber József mezőbírót megerősítették tisztségében. VeML V. 2. a. Pápa belsőváros jegyzőkönyvei. 831/1834 (X. 30.) sz. 12 KIS Ernő: Pápa város éjjeli őrsége a múlt század elején. = Pápai Hírlap, 1907. január 12., újraközli MEZEI Zsolt (szerk.) 2001. 36-37. 13 A formunder 1795. április 15-én jóváhagyott utasításának 6. pontja értelmében a népszó­szóló felügyelt a város gazdaságára, ellenőrizte a hadnagy számadását, s ha bármilyen rendel­lenességet észlelt, azt a városbírónak jelentette. A felmerült kérdést a tanácsülésen, a tanácsta­gok, a formunder és hat választott polgár jelenlétében tárgyalták meg és közös megegyezéssel hoztak határozatot, melyet a hadnagynak végrehajtás végett kiadtak. Acta PAPENSIA V (2005) 3-4. 305

Next

/
Thumbnails
Contents