Acta Papensia 2005 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 5. évfolyam (Pápa, 2005)
3-4. szám - Forrásközlés - Szatmári Judit: Tormássy János dunamelléki református püspök beiktatása 1808-ban
Forrásközlés Ez a solemnitás a Magyar Kurír nevű újság59 által az egész országban kipublicalatott. Annak idejében ennek a directoriumnak minden punctumai úgy mentek véghez, hogy csak egyikben is legkisebb hiba, fogyatkozás nem esett. Voltak ezen a consecration mind papok, mind világiak a catholikusok részekről nagy számmal, akik nagy megelégedéssel nézték, hallották mindezeket, és meg- győzettettek arról, hogy nincs semmi a mi superintendenseink consecratio]okban, mit szégyenleni és takargatni kellene, sőt ami tiszteletet ne érdemiem mindenek előtt. Ez a consecratio minden környülállásaival együtt majd az egész országban kihirdettetett a Kurír nevet viselő bécsi magyar újságban is. Nem volt ez munkátlan abban a nagy tiszteletben, melyet a Baranya vármegyei r. catholicus magistratus mutatott a visitaló superintendens iránt. Nem tulajdonítom ugyan egészen ennek a solemnitásnak (tudom, hogy a személyes belső érdem sokat tett) azt a nagy tiszteletet, mellyel fogadtatott a catholikus rendektől a gén. consistorium végezéséből Baranya vármegyébe generalis visitatiora kiment főtiszt, superintendens Tormássi János úr, melyről maga ez a modestus60 főtiszt, atya gén. főnotárius Báthori Gáborhoz írott levelében ddo 19. julii 1808 így ír: Ezt a tiszteletet röviden előadó levele a superintendensnek Főtiszt. Generalis Notarius Úr, Kedves Barátom! Én örömmel térék vissza a vizen túl lévő tartományból, nemcsak azért, hogy nagy reménységgel vagyok utazásom nem egészen haszontalan voltáról, hanem azért kiváltképpen, hogy az oda való fővebb és tekintetesebb vármegye tisztjeivel esmerettségre jutván, az ott ezután lehető bajok lecsendesíttetések felől (ha szükség lesz) ezután nagyobb bizodalommal lehetek. Az ord. viceispán61 (Kajdatsi Antal) több szolgabírák, fiscálisok és esküdtek társaságokban kétszer vendégeskedtem, és tőlük olyan nem kálvinista püspök módjára fogadtattam, melyet bizonnyal csúfságra magyaráztam volna, ha bizonyosabb jelét nem adták volna hozzám való jó hajlandóságoknak sat. tökélletes szívű barátja Tormássi János mk.62 59 Lásd a 18. sz. lábjegyzetet! 60 szerény 61 Kajdatsi Antal Baranya vármegye alispánja volt, 1811.ben hunyt el. 62 mk. = maga kezével Acta Papensia V (2005) 3-4. 299