Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)

3-4. szám - Forrásközlés - Köblös József: A pápai reformátusok küzdelmei a szabad vallásgyakorlatért a XVIII. század elején

Forrásközlés törvénycikke által megerősített, előbb idézett törvénycikkek rendelésén túl ezen a címen semmi újat nem követelhetnek, hanem inkább kötelesek azok tartalmához igazodni, továbbá, mivel részükről ugyanezen törvénycikkek mint országos törvények nyíltan meg lettek sértve, és egyáltalán nem lettek betartva, ezért az említett Esterházy József és Ferenc grófokat földesúri mivoltukban, és nem másként, a vármegyei tisztikart pedig, mivel korábbi kegyes császári és királyi jóváhagyással, nem pedig önkényesen <eljárva> az előbb idézett 1715. évi 30. törvénycikkhez és a királyi magyarázatokhoz alkalmazko­dott, ne lehessen ugyanazon Pápa mezővárosban mint megszűnt véghelyen okozott bármiféle erőszakkal vádolni. Ezért, miután ismeri ugyanezen törvénycikkek eljárását, tisztelettel emlegetett Ő Szentséges Felsége elrendelte, hogy továbbra is a törvényes határozatoknak kell ér­vényben maradniuk, és mivel jóváhagyta, hogy a legutóbbi 30. törvénycikk alapján val­lásügyi bizottság legyen felállítva, és a biztosok abba már ugyanannak a szövegébe foglaltan is név szerint ki lettek jelölve, ezért igen kegyesen elrendelte, hogy ezen bizott­ság minél előbb alakuljon meg, a közben meghaltak helyett pedig ugyanolyan vallású másik biztost állítsanak, [eme bizottság] előtt pedig mind az említett panaszosok, mind mások is előterjeszthessék sérelmeiket, vagy azt, ha egyik vagy másik fél bármiben a fentebb idézett törvénycikkek elvárásai ellenére merne cselekedni, és azok a biztosok kötelesek legyenek a legfelsőbb császári és királyi döntés érdekében mindenben hiteles jelentést felterjeszteni, ezenközben pedig mindazok, amik eddig történtek, a jövőben megalakuló bizottság tevékenységének befejezéséig abban az állapotban maradjanak, melyben most vannak, és semmiképpen ne engedtessék meg, hogy a vallás gyakorlását a törvénycikkben megnevezett helyeken bármilyen úton-módon is akadályozzák. Ezért az említett ügyvivőt és képviselőt, általa pedig megbízóit királyi szóval szigorú­an figyelmeztetjük, hogy az említett törvénycikkek, valamint még az ugyanazon legutóbbi 1715. évi országgyűlés 31. törvénycikke ismeretében érjék be az ezek erejéből nekik juttatott császári és királyi keggyel és jótéteménnyel, azzal vissza ne éljenek, és teljes­séggel engedelmesen várakozzanak a törvénycikk rendelkezése alapján működni kezdő bizottság tevékenységének eredményére, és azonfelül a legfelsőbb császári és királyi döntésre. Ezek mellett a továbbiakban is kitart a mélyen tisztelt Császári és Királyi Felség, jóindu- latát-kegyesen nyújtva. Bécs, 1719. december 5. A Szentséges Császári és Királyi Felség nevében: Hunyady László saját kezűleg 276 Acta Papensia III (2003) 3^.

Next

/
Thumbnails
Contents