Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Forrásközlés - Köblös József: A pápai reformátusok küzdelmei a szabad vallásgyakorlatért a XVIII. század elején
Forrásközlés átküldött érveinkről folyt, hanem sokkal inkább a ránk azonnal kiszabandó büntetésről amiatt, hogy vallásgyakorlatunkat akárcsak egy magánházban is folytattuk — amint feljebb említettük — az ugyanabban a kegyes leiratban bennfoglalt kegyes engedély alapján, bár ugyanaz a kegyes leirat már korábban a tekintetes vármegye egy másik közgyűlésén be lett mutatva, és úgy lett elfogadva, hogy senki sem mondott ellene, kivéve a fentebb emlegetett gróf urak tisztviselőjét. Ezután pedig — amint már értesültek erről — rólunk nélkülünk lett a tudósítás eme felséges királyi kancelláriának felküldve, melynek másolatát mindezidáig nem tudtuk megszerezni, azonban, amennyi megjegyezhető volt a küldötteink előtt ugyanezen felséges királyi kancellária kegyes engedélyével történő egyetlen felolvasásból, legfőképpen ezeket az érveket tartalmazta. Az első érv, hogy az 1681. évi 25. törvénycikk, valamint a legutóbbi pozsonyi országgyűlés azt megerősítő 30. törvénycikke a földesurak jogát a vallásgyakorlatra vonatkozóan csupán a katolikusok számára hagyta meg sértetlenül. Pedig ha ezeknek a törvénycikkeknek a szövegezését nézzük, kitűnik, hogy mindkettőben az 1608. évi 1. törvénycikk lett megerősítve, amely a szabad vallásgyakorlatot nem csupán a magánjföldesjurak, hanem a kincstár javai részére is megengedi, és ezt maga a [jogjszokás is megerősíti a korona több kincstári helységében, leginkább a királyi városokban. Hiszen Debrecen városába is a kincstár földesúri jogon vezette be a katolikus vallásgyakorlatot, és már ott eme törvénycikk révén a kincstári birtoklás jogán gyakorolják a katolikus vallást, a másikat pedig, tudniillik a reformátust hasonlóképpen ennek, és az ebben megerősített 1608. évi 1. törvénycikknek az erejéből folytatják, ahogy a gyakorlat más városokban is mutatja. Annyival inkább [érvényes ez] tehát a világi földesurak javaira nézve, akik a birtoklás jogán vezethetik be saját vallásuk gyakorlását, melyet követnek, de a másik vallás gyakorlatát semmiképpen nem akadályozhatják, másként nekik nagyobb lehetőségük lenne arra, hogy a lelkiismeret felett uralkodjanak, mint ama királyi kincstárnak, amely nem háborgatja ezeket. Épen marad továbbá a gróf urak kegyúri joga is, mert övék a plébánia, a plébános, és szerzeteseik számos kolostora. A [további] példák sem hiányoznak, de hogy senkit se untassunk, csupán Kecskemét és Tata mezővárost említjük meg. A második érv, hogy néhány Pápán lévő nemesi telek nem tűri el a gróf urak földesúri jogait, különösen a kegyúri jogot. Ez igaz, de a már feljebb részünkről erre adott válasz nem azt célozza, hogy mindegyik nemesi telek (amilyenek Pápán vannak, amint ez a gróf urak részére is kiderül ugyanazon vármegyei tudósításból) prédikátort tartson, hanem hogy az egy évszázadon túl folytatott vallásgyakoriat az igen nagyszámú nemesség által birtokolt oly sok szabad nemesi telek és ház számára eredeti állapotában engedélyeztessék. Ezzel nem áll ellentétben a korábbi, ténylegesen még az 1691. évben, április 2-án kiadott kegyes császári és királyi rendelet135, melyet mindamellett, hogy örökre sértetlenül fenntartotta a Császári és Királyi Felség jogát arra nézve, hogy [ezen tárgyban] kegyes rendeleteket hozzon, az országban sehol nem méltóztattak kihirdetni vagy érvénybe léptetni. Továbbá ha erre hivatkozva a gróf urak is bármiféle jogot formálnának velünk szemben, ők maguk is meggyőződhetnek róla, hogy az ilyesfajta királyi magyarázatokról a legutóbbi pozsonyi országgyűlés 30. törvénycikkében történt említés, és ezentúl ezeknek az értelmezése is a törvénycikkben felállított bizottságtól függ. 135 Erről a legtöbbször Explanatio Leopoldina néven emlegetett rendeletről: 1. közlemény 68. és 2. közlemény 53. jegyzet. Acta Papensia III (2003) 3-4. 259
