Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Műhely - Kerpel Péterné: Egy reformkori pápai diákfolyóirat: a „Rózsa" (1836–1837)
Műhely morú- vagy érzékenyjáték betétjeként, biztosra vehetjük, hogy az, aki részt vett vándorszínész-előadásokon, látott ilyet a színpadon. A Rózsa egyetlen szomorújátékát színesíti a vígjátékokból kölcsönzött „férfifaló" özvegy szerepeltetése. Csipkeváriné már két urát is eltemette, újra házasodni kíván, ezúttal Ágnes kedvesével vezetteti oltár elé magát. Kacag- tatóan enyeleg Gyulával: „reményiem, hogy a' szépen kinyilt 's illatozó virágot ha letöri gondosan fogja ápolni"93 Az ifjú férj válaszul „Kele- pityeségednek" szólítja asszonyát. A színpadok világa felé vágyó szerző drámájának szerkesztettségét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy kellően át nem gondolt témát vetett papírra, következetlenségei, a cselekmény szétburjánzása, a szálak elvarratlansága nehezíti a megértést. A cselvető motiváltsága sem elég indokolt, a szereplők jellemábrázolása egysíkú. A maga sorsát irányítani képtelen tragika alakja pedig végletesen egyszerű. Ravaszdy önvádlásának előkészítésére sem maradhatott ideje és módja a szerzőnek, Íriszen négy egymást követő számban jelent meg munkája.. A már ismertetett víg- és szomorújáték, mint a drámai műfaj mellett meg kell említenünk azt a „Néző Játékot", amely Jó Fiú címmel kapott helyet a Rózsa első öt számában. Szerzője az a Csilus János, aki a folyóiratot 1837. április 24-ig szerkesztette. Alkotása kevésbé ötletes, mint Dömjén Ferencé, a szereplők nevei (Firmm, Marcelle) idegen hatásról árulkodnak. A cselekmény egy váltó körül zajlik, mely a szerelmesek közé áll, de végül minden jóra fordul, és a két fiatal egymásé lehet. A vázolt három drámakísérlet is igazolja, hogy a szerzők a korabali színjátéki normákat és technikákat sikeresen alkalmazták a Rózsa hasábjain megjelenő műveikben. A diáklap színvonalát lényegesen emelték az ügyes drámakísérletek. MERLEG A pápai képzőtársaság történetét feldolgozó kutatóktól94 eltérően nem az önképzőkör működésére, hanem annak előzményeire fordítottuk a figyelmet, amikor a pápai diákok több mint másfél évszázaddal ezelőtti próbadolgozatait vizsgáltuk. Zsengéik révén bepillantást nyertünk a reformkori közköltészetébe, amely hosszú ideig tovább élő, folyton variálódó, közösségi jellegű költészet. Bizonyos tekintetben átmeneti típus a folklór és a műköltészet között. A szerzőinek, másolóinak iskolázott, értelmiségi volta következtében a népköltészettől határozottan elkülönül.95 « RÓZSA 1836-1837.320. * BORSOS 1892., SZABÓ 1913., TRÓCSÁNYI1981. 95 BÍRÓ 2000.21. Acta Papensia III (2003) 3-4. 237
