Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Műhely - Kerpel Péterné: Egy reformkori pápai diákfolyóirat: a „Rózsa" (1836–1837)
Műhely Boross (Sirormy) szerteágazó, túlbonyolított, dagályos nyelvezetű kísér- tethistóriái időnként szigorú bírálatot kaptak. „Sirormy Úr — írja egyik bírálója — mindég sírokkal vesződik, tán nevével ragadt reá ezen bús képzelgés? A hív- ség sírja és a Hullámsir czimök — igaz, hogy sírhat rajtok az Ember egy két bosszú 's méreg könnyeket''37 A szerzőgárdából külön csoportot képeznek a diákköltők: Fekete jános, Szűcs Dániel és Halka Sámuel. Vázlatosan őket is bemutatjuk. Fekete János joghallgatóként publikált a lapban. Később megbecsült levéltáros, ismert író, költő lett. Róla az alma materből való távozása (1839) után sem feledkeztek meg volt tanárai, diáktársai. A Pápán 1845-ben nyomtatásban megjelenő Tavasz című zsebkönyvben közölték négy versét. Publikált a Pesti Divatlapban (1844-46), a Kovács Pál által Győrött szerkesztett Hazánk (1847-1848) című lapban, majd a Hölgyfutárban (1852-1854). Fontos munkája az Életiskola a magyar nép számára (Pest 1858). Verséből Arany János is írt bírálatot.38 1836-37-ben a diákok szépirodalmi „folyóiratában" Örhalmi Tivadar (őrhalmy), Zöld úr és Scorbuntius ábieveken szerepelt. A Rózsa első számában az első alkotás tőle származik, egy németből (Achtól) való fordítás: Linámhoz a távolból, amely egy kedvese után epekedő, annak hűségében kételkedő ifjú vallomása. Stílusa magán viseli a szentimentalizmus jegyeit. A klasszicizmus kísérőjelenségének sajátossága a reménytelenség megszólaltatása, amihez vigasz a természet, vagy a magány.39 A fiatal Kölcsey mélabús sóvárgásai, Kisfaludy Sándor A kesergő szerelem című költeményei jól illusztrálják ezt a stílust. Figyelemre méltóbb a Rózsa 2. és 10. számában közölt két „hangzatka", azaz szonett (Panasz, Vigasztalás). A szonett, mint tudjuk, kötött rímképletű lírai műfaj, s Virág Benedek óta nevezték magyarul hangzatkának. örhalmy mindkét szonettje követi a klasszikus mintát, azaz két négysoros és két három soros versszakaszból épülnek fel. A Panasz című szonett hangulaLi szempontból a lemondást a jelen állapotok fölötti kesergés formájában juttatja kifejezésre. A versindító képek a múlt boldogságát festői leírással érzékeltetik: Vígan óh mint a' friss folyó hala Dalolva mint madár kies berekben Úgy éltem én nem földi érzetekben Míg rám mosolygott éltem hajnala. 37 Rózsa 1836-1837. 415. 38 SZINNYEIIII. Bp., 1894. 303-304. 39 SZABÓ 1986.137. Acta Papensia III (2003) 3-4. 225
