Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Műhely - Kerpel Péterné: Egy reformkori pápai diákfolyóirat: a „Rózsa" (1836–1837)
Műhely séghez, mert ezentúl változtatás nélkül fognak azok lemásoltatni 's kibocsátatni"31 Az 5. szám végén pedig „Jelentetik, hogy mai számunktól kezdve már azon módon másoltatnak le a munkák, mint beküldetnek, mely mód ezentúl is meg fog tartatni. "33 Az 1837-es év második lapszámában a helyesírási szabályok betartására szólította fel a szerzőket: ,,a' helyes írásra kevés figyelem fordítatik... a helyes írási hibák ellen már a jövő alkalommal bírálati lapok fognak Rózsánkhoz csatoltatni —figyelmeztetvén egyszer — mivel a Bíráló Urakat a helyes írási hibák szoros megrovására. £' mellett szívesen vétetnek is elfogadtatnak a' szóragasztás szabályai ellen ejtett hibákra küldendő bírálatok is, valamint némely helytelen ’s tárgyhoz nem illő szavaknakkimustrálása is."34 A cél tehát egyértelmű volt. A gyakorlatban azonban nemcsak a helyesírást, hanem a témaválasztást, a stílust és általában az anyanyelv igényes használatát is kifogásolták. Összesen nyolc bírálatot olvashatunk, ebből csak a legelső szorítkozik a helyesírásra, szerzője Zádori, azaz Fördős Lajos. A 10. számban található reflektál az előző bírálatra, egyúttal felszólítja Gergyeni urat, hogy saját neve alatt ne közöljön máshonnan pl. régi kalendáriumokból kilopott „gyűjteményeket", s ezáltal „ne fertőztesse a szent célt''.35 1837 februárjában olvashatták Fekete János [Zöld Úr] értékelését Tóth Antalnak a Kén-esső 's a szerencsétlen házasság című elbeszéléséről, s a Rózsa 10., 11., 12. számáról. A válasz gyorsan megszületett, már a következő héten közölték is Rényfi [Szűcs Dániel] tollából. Ezután hosszú szünet következik, csak a 26. szám után, 1837 júliusában találunk Tóth Antal szerkesztőtől egy értékelést a Csontváz című elbeszélésről, amely hangsúlyozza, hogy nem fordítás. Három éles hangú bírálat zárja a sort, a 29. és a 30. számban, az első a Rózsa 27. számában található De'ső és Vilmaí valamint a Hullám-sír című elbeszéléseket marasztalja el, s erre kap választ az utolsó számban Úri úrtól azaz Mizskes Imrétől, s a bírálatok sorát Sirormy, azaz Boross Mihály zárja. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy ez az önkéntesen szervezett és csak diákok által felügyelt lap azért halt el, s maradt csupán előzmény, mert a szakmai bírálat személyeskedéssé fajult. „A múlt Rózsa nem volt tövises, hanem ez i^en is tövises, melly tövisek a ró'sa bimbóit az olly ártalmas Férgektől, mint Bíráló Ur védik.”36 32 33 34 35 36 32 Rózsa 1836-1837. 32. 33 Rózsa 1836-1837. 60. 34 Rózsa 1836-1837. 76. 35 Rózsa 1836-1837.112. 36 Rózsa 1836-1837. 440. Sirormy szövege. Acta Papensia III (2003) 3-4. 223
