Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Műhely - Schilde René: Hivatás- és identitástudat a Jancovius-családban: Egy német szakember a magyar könyvkereskedelemben
Műhely jubiláns még állja helyét ennyi év után is. Valóban ritka szívós természete, szelíd családi élete, munkakedve és rajongó pályaszeretete tették ezt lehetővé. És még egy fontos momentum, mely egyúttal alapja, mondhatni véd- bástyája a kereskedelemnek általában, de különösen a könyvkereskedelemnek. Ez pedig azon intim jellegű szinte családias jó viszony, mely főnök és alkalmazott között annak idején fennállott és több helyen szerencsére még most is megvan. Mert sehol nincs oly szoros kapcsolat a főnök és munkatársai között, mint éppen a kereskedelemben, különösen azonban a mi szakmánkban. Jancovius Béla az ünnepelt, ki most 1912. augusztus 3-án tölti be Kilián Frigyes utóda cégnél 50 éves szolgálati idejét. 1842-ben született Leipzigben, ugyanott elvégezvén iskolai tanulmányait, a már akkor is világhírű F. A. Brockhaus céghez került, hol négy évig mint tanuló s egy évig mint segéd volt alkalmazásban. Nehéz idők jártak akkor még a fiatal könyvárusra. Öt év volt a rendes tanulási idő, melyért még külön díjat kellett a szülőknek fizetniök. Ünnepeltünknek is öt éves szerződése volt, de mert jeles tanuló, sőt az azidőben megnyílt könyvárusi szakiskolában, hol is naponta reggelenként 6-8-ig volt a tanítás, kitüntetésben is részesült, de mert egyébként is szorgalmasan végezte teendőit, egy évvel, előbb tehát már négy év után felszabadult. Birtokosa lett az akkor szokásban volt Lehrbriefnek, 1862-ben egy évi segédeskedés után meghívást kap Kilián Györgytől Budapestre. Akkor persze még inkább német, mint magyar volt a könyvkereskedelem, azt elfogadva, azóta megszakítás nélkül itt látjuk ténykedni hazánkban. A honpolgárságot elnyerve 1868-ban már megnősül és négy fiú gyermekkel, köztük két könyvárussal gyarapította családját és szakmánkat. A jubiláns annak idején az egyesületi életben is részt vett, sőt 1880-ban a „Csak Szorosan" egyesületének elnöki tisztségét is vállalta. Mi régiek igen jól ismerjük a derék öregurat, kivel igen sokszor együtt elmulattunk. A fiatalabb kartársak azonban már nemigen ismerik, mert az utóbbi években csak elvo- nultan családjának élt. Adná meg neki a Mindenható, szívből kívánjuk mindnyájan, hogy még számos éven át teljes egészségben élhessen és büszkén, sőt örömteli szívvel gondolhasson vissza erre a valóban ritka jubileumra. Az ünnepély a jubiláns egyenes kívánságára szűkebb családi körben folyt le. Forrás: Jäger [Gusztáv]: Félszázados jubileum. = Corvina XXV/21. 1912. július 30. 144,—JL III. 1. f. 4. 210 Acta PAPENSIA III (2003) 3-4.