Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)

1-2. szám

A falutörténetírás múltja és jelene Magyarországon

Ha a magyar történetírás történetével foglalkozó tanulmányokat, ősz- szefoglalásokat áttekintjük, arra a meglepő eredményre juthatunk, hogy a falumonográfiák ügyével alig foglalkozott a szakirodalom. Önmagában már ez a hiányérzet is arra ösztönözhet bennünket, hogy felmérjük, milyen szerepet töltött és tölt be a községtörténet-kutatás a történetírásban.

A községtörténet-írás kezdetei a XVIII. századra nyúlnak vissza, amikor Bél Mátyás (1684-1749) és követői a megyeleírás, megyetörténet részeként a települések rövid leírását is fontosnak tartották. E téren a XIX. századi történetfelfogás sem hozott újat, hiszen legjobb képviselői - mint Pesty Frigyes, Fraknói Vilmos (1872), majd Tagányi Károly (1894) — sem tudták elvonatkoztatni a községtörténetet a megye történetétől. (Más volt a helyzet a jogilag szintén községnek tekintett rendezett tanácsú városokkal, a korábbi mezővárosokkal, amelyek történeti identitásukat ekkoriban már várostörténeti monográfiákban alapozták meg.)

Az áttörést a két világháború közötti falukutató mozgalom hozta meg, amely megteremtette a falumonográfia műfaját. Kezdetben a falumonográfia még a jelenkori viszonyok sokoldalú bemutatására összpontosított, s a történelem legfeljebb annyiban volt fontos, amennyiben magyarázatot tudott adni az egyes gazdasági, társadalmi, kulturális jelenségek genezisére. Később azonban megfordultak az arányok, s a történeti feldolgozásokban a politikával és politikai ideológiával átitatott jelenkor szorult háttérbe.