Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Szacsvay Éva: Hang, kép, szöveg: a kommunikáció váltásai a templombelsők dekorációjának példáján
Műhely S2ACSVAYÉVA Hang, szöveg, kép: a kommunikáció váltásai a templombelsők dekorációinak példáján < 1. Hang A MŰVÉSZETLÖRTÉNET újabb eredményeiben a protestáns képtilalommal kapcsolatosan árnyaltabb megfogalmazásokat olvashattunk. Egyfelől szétválasztják az egyes refonnátorok teológiai álláspontját és a képtilalom különbözőségeit. Másrészt a teológiai dogmákkal szemben a gyakorlati pasztorizáció elemzéseiből kiderül, hogy a képekkel kapcsolatos viselkedései a protestáns prédikátoroknak a korai időben differenciáltabb. A képek elleni állásfoglalásban három mozzanat különíthető el, az első a képek ellen mint relikviatartók ellen, illetve a zarándoklatok, búcsúk kegyképeinek szakrális kultusza, tisztelete ellen (Luther, Zwingli). A második az Otestamentumi indoklás: a művészet luxus, amely felszabadítja az emberi hiúságot, és megakadályozza a szegények (elesettek) iránti szolidaritást, adakozást. (Ez is közös hivatkozás.) A legfontosabb, ami szintén közös volt, a szavak, a szó előnyben részesítése a képekkel szemben. Meggyőződésük, hogy csak a szó az, amivel Krisztust megszólítani lehet, csak a szó közelíthet a szellemi, szakrális szférához. A legradikálisabb Zwingli álláspontja, aki a képek eltávolításának radikális módját választotta, álláspontja szerint az imádkozás helyein a képek megzavarnak és eltávolítanak, röviden: a szóval kell tanítani, nem a bálványokkal. Luther álláspontja és viselkedése semlegesebb, a lutheri etika neutrális állásfoglalása; sem nem tiltja, sem nem ajánlja. Ellentmond a radikális képrombolásnak, amelyet a „legmagasabb” nevében cselekednek. Álláspontja az illusztrációkat illetően a tanítói-pedagógiai szempontnak felel meg, a képes bibliák használatában például, de annak a mélyebb teológiai meggyőződésének is, mely szerint az emberi műalkotás a teremtés része.2 A fordulatot valójában valamennyi reformátornál a Krisztussal, az Atyával, illetve a Szentlélekkel történő kommunikációban a szóra, a hangos szóra való áttérés jelentette. Ennek előzményeként utalnak Luther eksztázisaira, amelyet az evangélikus templomok művészetéről irt dolgozatából Révész Istvántól idézek: „Luther a Megváltó Isten kegyelmes szavát hallja. Hite valóban az Ige hallásából van: ezzel a reformáció szakít a középkor vallásosságával" .3 1 1 A tanulmány az OTKA 026586 számú kutatás támogatásával készült. 1 FENDLICH 1993. 110-122, von CAMPENHAUSEN 1940. Uő: I960., 272-290, uő: I960., 361-408 1 RÉVÉSZ 1944. 255. Acta Papensia II (2002) 1-2. 183
