Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Szemle - Sebő József: Moira. Brusznyai Árpád élete és kora
Szemle dő peres eljárást (De profundis), végül a megdicsőülést hozó utóéletét (Gloria). A kötet végéről hiányoljuk az életrajzi kronológiát, a név- és helynévmutatót, amely megkönnyítette volna használatát. Brusznyai pályája, személyisége (többek közt zenerajongó mivolta) valóban sorsszerű kibontást tesz lehetővé: a Derekegyházán 1924- június 27-én kispolgári családba született tehetséges ifjú a szentesi gimnáziumi érettségi és a budapesti tudományegyetem elvégzése, a doktorátus megszerzése után tudósi, klasszika-filológusi karrier előtt állt. A történelem - a sztálini diktatúra - azonban kétszer is közbeszólt. Először tudósi pályáját törte ketté, majd élete fonalát is elszakította. 1950-ben „osztályidegen” származása miatt a budapesti egyetem Görög Intézetéből elbocsátották, bátyja révén a váci püspöki szemináriumba került, ahol latint és görögöt tanított, majd 1952-ben a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban kapott munkát. (1950-ben nyugdíjas csendőrtiszthelyettes apját és pap öccsét — a váci püspök titkárát - is börtönbe zárták, házukat elvették - családját egyik napról a másikra földönfutóvá tették.) Veszprémben tanári munkája mellett élénken részt vett a város kulturális életében: megszervezte az iskolai vegyeskart, melynek kamagyi teendőit is ellátta; folytatta görög tanulmányait, s részt vett az ellenzéki szellemű értelmiségiek által 1956 októberében létrehozott Batsányi Kör munkájában. Titkon abban is reménykedett, hogy tudósi pályájára idővel visszatérhet. Közéleti elkötelezettsége sodorta az 56-os forradalomba, a megyei forradalmi tanács élére (október 31-én). Az erőszakmentes átalakulásért küzdő politikust a moszkvai szuronyokra támaszkodó kommunista restauráció - Pap János megyei párttitkárral az élen - első számú közellenségnek kiáltotta ki, s a koncepciós pert követően halált kért fejére. A Homérosz-szakértőnek számító, klasszikus műveltségű tanár, aki esti tagozaton katonatiszteket és pártfunkcionáriusokat tanított a humánumra, engedelmeskedett a végzet (moira) akaratának, s emelt fővel vállalta tettének következményeit. Csak lassan ébredt tudatára, hogy a politikai színjáték tragédiába vált át, melyben neki kell eljátszani a főszerepet. Miként 1956. március 15-én tartott beszédében iskolája névadójáról, Lovassy Lászlóról mondta: „Vállalta sorsát és hű maradt eszméihez.” Már a szöveg tagolása, a fejezetek elnevezése is elárulja, hogy nem hagyományos tudományos monográfiával van dolgunk, hanem olyan feldolgozással, amely több műfaj sajátosságait ötvözi: az esszéisztikus vázat hol pszichológiai, hol politikai, filozófiai, máskor irodalmi elemzésekkel „öltözteti fel”. A fejtegetések alátámasztására gyakran — néha talán túlságosan gyakran és hosszan - idézi a forrásokat: Brusznyai levelezését, az Eötvös Kollégium hallgatóinak (Szász Imre, Fodor András) feljegyzéseit, Brusznyainé 1957-es naplóját, a különféle hivatalos iratokat. Otletességét mutatja, hogy a Rákosi-, majd Kádárkorszak jellemzésére még a korabeli vicceket is felidézi. Az eklektikus módszer előnye, hogy sokféle megközelítésnek, értelmezésnek lehetőséget nyújt, a művet nyitottá teszi. A szerző jó időpontban vállalkozott a Brusznyai-életmű bemutatására: 1990 után a levéltári források hozzáférhetővé 200 Acta Papensia II (2002) 1-2.
