Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
3-4. szám - Szemle - Kosa László: „Hét szilvafa árnyékában”. A nemesség alsó rétegének élete és mentalitása a rendi társadalom utolsó évtizedeiben Magyarországon
Szemle nagyobb hangsúlyt kapott. A nemes családok féltve őrizték családi leveleiket és leszármazásuk szóbeli hagyományait. Hatalmuk legitimálására felhasználták a nemesi virtust, amelynek pozitív jelentést tulajdonítottak (pl. erényesség, férfiasság, erkölcsösség stb.), mígnem a kifejezés a refonnkorban már pejoratív jelentéstartalmakkal bővült, később pedig ezek váltak meghatározóvá. (IV. fejezet). A következő fejezetben az életmód fő elemeit: a kisnemesség településrendjét, gazdálkodását, lakáskultúráját és öltözködésének változásait mutatja be. A kisnemesség életmódjában úgy határozta meg önmagát, hogy elkülönült a parasztságtól: nemesi községben, közbirtokosságban - vagy vegyes lakosságú községben nemes szeren -, zsúfolt és szabálytalan portákon élt, az okszerű gazdálkodást előmozdító tagosítást, földrendezést ellenszenvvel fogadta, s idegenkedve szemlélte az agrotechnikai újításokat is. A hagyomány és újítás egyszerre formálta a nemességet. A kisnemes, ha tehette, a parasztoknál kényelmesebb, igényesebben berendezett, tartósabb anyagból épült házban (kúriában) lakott; puszta megjelenéséről (pl. sarkantyús csizmájáról, kék posztóból készült öltözetéről) már messziről fel lehetett ismerni. A „hétszilvafások” a módosabb nemesi, majd 1848 után a polgári (városi) divatot közvetítették a parasztság felé. Konkrét életviszonyaikat egy szabolcsi (nagykállói) mezővárosi és két csallóközi falusi (egyházi nemesi) hagyatéki irategyüttes feldolgozásával sikerült illusztrálnia. Vázlatos áttekintésével a rendszeres forráskutatásra és -kiadásra is felhívja a figyelmet. (H téren az utóbbi időben Kocsis Aranka figyelemre méltó munkát végzett a vajkai szék egyházi nemesei irathagyatékának feldolgozásával és kiadásával). A nemesi életmód és mentalitás újabb mozzanatait világítják meg a személyes érintkezés formáit (VI.), a rokonsági-házassági viszonyokat (VII.), a nemesi önkormányzatokat (Vili:), valamint az ünneplési-szórakozási alkalmakat (IX.), a politikai kultúrát (X.) és vele összefüggésben a bűnhöz, bűnözéshez való viszonyulást (XI.) bemutató fejezetek. Külön tanulmány foglalkozik a hagyományos vallásos élet változásaival, a valláserkölcsi normák lazulásával (XII.) és a kisnemesség iskoláztatásiművelődési viszonyaival (XIII). A tanulmányfüzérként is felfogható, határozott koncepciót tükröző fejezetekből színes kép bontakozik ki arról, hogy milyen tényezők határozták meg a kisnemesség társadalmi reprodukcióját és önazonosságát, majd a polgári társadalomba való integrálódását. A párválasztásban megnyilvánuló rendi-vallási endogámia, az érintkezési fonnák (megszólítás, címzés, köszönés), a származás és rokonság nyilvántartása, továbbá a ro- konlátogatás, famíliagyűlés intézménye, a pazarló vendéglátás, a korrupt politizálás, az erőfitogtatásra, bűnözésre való hajlam éppúgy jellemezte a kisnemessé- get, mint a tanulás, képzés társadalom- formáló szerepének viszonylag korai felismerése. A kutatások fényében óvakodnunk kell e réteg(ek) summás megítélésétől. Ehelyett — Kosa javaslatait megfogadva - célszerűbb elmélyült lokális-regionális vizsgálatokat végezni annak kiderítésére, miként integrálódtak a paraszti és kis- nemesi közösségek a polgári társadalomba. A kötetben felvetett problémák jó részére ugyanis a mikrotörténeti kutatások adhatnak választ. 282 Acta Papensia II (2002) 3-4.
