Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
3-4. szám - Szemle - Kosa László: „Hét szilvafa árnyékában”. A nemesség alsó rétegének élete és mentalitása a rendi társadalom utolsó évtizedeiben Magyarországon
Szemle KOSA László: „Hét szilvafa árnyékában”. A nemesség alsó rétegének élete és mentalitása a rendi társadalom utolsó évtizedeiben Magyarországon. Bp., Osiris Kiadó, 2001. 283 oldal A nemesi előjogokat eltörlő 1848. évi törvények megszületése után több mint másfél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Kosa László egyetemi tanár tollából megszülessék az első kézikönyv, amelynek célja nem más, mint a „a nemességen belül is legkevesebb figyelemre méltatott réteg, az általában kisnemes- ségnek nevezettek életmódja, viselkedése, művelődése, mentalitása” áttekintése. (10.) A magyar társadalomtörténetben mérföldkőnek számító kötet megjelenésének külön előtörténete van. A kézirat első változata már 1989-ben elkészült, a politikai rendszerváltás nyomán átrendeződő gazdaság azonban maga alá temette a kiadót, amely így nem tudta beváltani ígéretét. A következő évtizedben a szerzőnek lehetősége nyílt a kutatások folytatására, az újabb szakirodalom feldolgozására és a kézirat átdolgozására. Az 1999-ben lezárt műben a 20. századi kisnemességkutatás eredményeit szintetizálta. Az sem tekinthető véletlennek, hogy a kisnemesség 1848 előtti (s részben utáni) átalakulásának, történeti útjának bemutatására éppen a társadalomtörténet iránt is elkötelezett etnográfus- művelődéstörténész vállalkozott. Kosa egyetemi évei alatt kezdte a kisnemesség kutatását, s 1976-tól tudatosan foglalkozott a köznemesség társadalomtörténetével. A dunántúli és felvidéki megyékben gyűjtötte a szóbeli emlékeket, közben elmélyült levéltári kutatásokat folytatott a köznemesség életviszonyait tükröző forrásanyag feltárására. Tanulmányaiban a sajtót, a memoárirodalmat, sőt a szépirodalmat is hasznosította, hogy minél teljesebb képet nyerhessen a kollektív emlékezetben is tükröződő nemességről. Vállalkozása természetesen nem előzmény nélküli. Bár a kötet bevezetőjében érdemben — sajnálatos módon — csak az elmúlt évtizedek kutatásait jellemzi, az egyes fejezetekben hivatkozott irodalomból a figyelmes olvasó megtudhatja, hogy a nemesség alsó rétegeivel az 1867-es kiegyezés óta szórványosan foglalkozott a magyar történettudomány, tartós és rendszeres érdeklődést azonban csak az 1970-es évek második felétől kezdve tanúsított a későrendi korszak kisnemességének társadalom- és művelődéstörténete iránt. Egyetemi oktatóként szerzőnk is hozzájárult az érdeklődés felkeltéséhez, a kutatások ösztönzéséhez. A kötet 14 fejezetben mutatja be a „nemesség alsó rétegének életét és mentalitását” az 1848 előtti évtizedekben. A kutatás tárgyának és időhatárának meghatározása már önmagában is nehézséget okozott, hiszen a jogilag egységes kiváltságos osztály több rendre (világi és egyházi főrendekre, köznemességre, városi polgárságra) tagozódott, derékhadát azonban a köznemesség paraszti életszínvonalon élő szegényebb rétegei alkották. A szerző világosan látta, hogy a korábban alkalmazott jogi-közjogi kategóriákkal a bomló rendi társadalom csoportjai nem írhatók le, ezért viselkedésszociológiai megközelítést alkalmazott; a köznemesség tömegét kitevő, saját (fizikai és szellemi) munkájából élő szegény 280 Acta Papensia II (2002) 3-4.
