Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)

3-4. szám - Műhely - Kis-Halas Judit: „Amikor gyógyítok, angyalok jelennek meg a szemem előtt”

Műhely semmit. [...] Csak ő megérezte azt, hogy én észrevettem, hogy ő csiná't velem valamit. Ez az, amit nem szabad. Két védőszentet emel ki magának a keresztény panteonból: Jézus Krisztust és Szűz Máriát, akik egyben a férfi és a női princípiumot is megtestesítik számára. Jézus, mint férfi, úgy tűnik, nagyobb erőt tud számára nyújtani. Nekem van Ivédőszentem]. Nekem van a Szűz Mária, de én a Jézust se hagyom el, mert a Jézus az nekem úgy van, hogy ő egy férfi, és mindig úgy képzelem, hogy a férfiak azér' erősebbek, mint a nők. És valahogy ilyen formába' mind a kettőt, mind a kettőt nagyon szeretem. A szentek saját magánéletének krízishelyzeteiben is látványosan és váratlanul — szinte csodával határos módon — segítik. Ennek oka — Erzsiké szerint — kizárólag a szentek „munkájának” megfelelő honorálása, vagyis az irányukban mutatott látvá­nyos tisztelet és szeretet, valamint a jócselekedetek. És reménykedek abba’, hogy ha én ilyen jólelkű vagyok, segítek az embereken, meg a szentjeimet nagyomnagyon szeretem, én reménykedek abba', hogy ők azt nekem meg is hálálják. És még meg is honorá’ták mindig. Te, és érdekes módon, váratlanu'. [...] így segítenek a szentek, hogy ilyen hirtelen. Hirtelen. Hát még nem volt arra példa, hogy mondjuk, ne sikerűt volna valami olyan dolog, amit szerettem volna. Hát ezer szeretem is mondjuk ezt a házat... Házát a szentek a szó szoros értelmében megszállva tartják. Az „egyszerű” látogatók, a betegek, kliensek jól érzik ott magukat. „Azt mondják az emberek, hogy nagyon jó ez a ház. Jó idejönni" A belépő mágikus specialisták — a görcsönyi Jolika és a pécsi kártyavető, Rozika néni — konkrétan „szentes védelemről" beszélnek, szentek jelenlétét érzik. [...] nem, tudják, hogy mi van itt, a kapun belül. Akkora szentes védelem van, hogy ez igazán, igazán érdekes, mert ilyet..., ilyen, nagyon nagy ritkaság. A szent gyógyító a jóslás és az öntés során minden egyes alkalommal kapcsolatba is lép velük: látja és hallja őket, élvezi a védelmüket az ellenséges transzcendens erőktől: „... itt a házban vagyok védelembe, én is érzem. Tehát csakis ezt érzem. Hogy itt, itt nekem jó lenni" A szentek két körülbelül 30 cm magas kegyszobor formájában vannak jelen az öntés­re és jóslásra szolgáló kamrácskában álló asztal tetején: figyelemmel kísérik a jóslás folyamatát, és az őket segítségül hívó szent gyógyító számára is elérhetők. „Jelenlétük­kel” tulajdonképpen legitimálják a gyógyítást és a jóslást: a helyszínt a mindennapiból szakrálissá változtatják át, ezáltal a szent gyógyító tevékenységét is a szent szférához kapcsolják. Továbbá nyilvánvalóvá teszik a szent gyógyító jó szándékát, tevékenységé­nek pozitív előjelét. Erzsiké — állítása szerint — tevékenységét az egyház legitim képviselőjének, a kémesi plébánosnak tudomásával, beleegyezésével és támogatásával végzi. Mi sem jelzi ezt látványosabban, mint hogy a pap maga is küldi hozzá a betegeket. [■■■] egy időbe abba szerettem volna hagyni, de akkor azt mondta a pap, hogy ez isteni adottság nekem. O is hozott hozzám embereket. Könnyebben túlvészelték a műtéteket, nagyon szépen fölgyógyultak. 230 Acta Papensia n (2002) 3-4.

Next

/
Thumbnails
Contents