Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
3-4. szám - Műhely - Kis-Halas Judit: „Amikor gyógyítok, angyalok jelennek meg a szemem előtt”
Műhely boszorkányperek adatai szerint is népies, de nem specialistákhoz kötődő módszere” volt.3 Maga a viaszöntés — erősen sematizálva — a mi esetünkben következőképpen zajlik: hideg szenteltvízbe Szent Antalhoz és Szűz Máriához intézett fohász és ráolvasás kíséretében Erzsiké forró méhviaszt önt. Az öntést a betegség súlyosságától függően többször is megismétli (általában háromszor). A megszilárduló alakzatokból igyekszik következtetni a rontó személyére és a rontás körülményeire. Végül a szentelt vizet és az utolsó viaszfigurát átadja a betegnek: a szenteltvízzel háromszor meg kell mosakodnia egy útszéli kereszt előtt, a viaszt úgy kell elégetnie, hogy közben az egész lakását (házát) helységenként végigfüstöli vele, majd a megmaradt, szénné égett viaszt el kell ásnia a háza előtt. 3. A kutató terminusai: Az itt bemutatott anyag interpretálásához szükségesnek tartottam a szerit gyógyító fogalom használatát. Pócs Évának a szem látóra alkalmazott meghatározását használom, értelemszerűen kibővítve. Tehát a szent látó „keresztény konnotációjú közösségi szakember, akit a magyar kutatásban szentembemek6 neveznek, az európai kutatók élő szentként, világi szentként emlegetnek. A túlvilággal tisztán vallásos mediátori kapcsolatot tart fenn (álmok, látomások, illetőleg transztech- nika révén); keresztény segítőszelleme van.”7 A szent látó időnként maga is foglalkozik gyógyítással, egyes esetekben — akárcsak a mi esetünkben — a gyógyító tevékenység kap a legnagyobb hangsúlyt profiljában, így szent gyógyítóként hivatkozunk rá. A fogalom használatának jogosságát nyomatékosítja, hogy Pócs Éva épp az általam vizsgált. Dél-Dunántúli területen elterjedt javas elnevezésről feltételezi, hogy eredetileg a fenti attribútumokkal jellemzett „látó-gyógyítókat” jelölhették vele8. A szent gyógyítók a mágikus specialisták egész Európában elterjedt típusai közé tartoznak már a középkor óta, s ekkor váltak a „démonizált boszorkány” ellenfeleivé: a rontásuk által okozott betegségek gyógyítóivá, illetve a boszorkányok látóivá és azonosítóivá.9 A SZENT GYÓGYÍTÓ ÉLETÚTJA Erzsiké negyven éves, elvált asszony, aki Máriáról - az egyik szomszédos kistelepülésről - költözött Rádfalvára kilenc évvel ezelőtt. Jelenlegi élettársa jóval fiatalabb nála. Egyetlen közös gyermekük (egy kisfiú) tizenkét éves. Rádfalva egyike a KeletPÓCS Éva: Jóslás, tudakozódás. In.: DÖMÖTÖR Tekla (szerk.) Magyar Néphit VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Bp., 1990. 691. Az ón-, ólom-, viaszöntés célja lehet még — az év bizonyos időszakaiban — tudakozódás az egyén jövőbeli sorsáról. Ez a funkciója azonban nem tartozik szorosan a jelen tanulmány témaköréhez, igya továbbiakban nem érintem. 6 Röviden utalok a szerUemfcerrel kapcsolatos legalapvetőbb művekre: BÁLINT Sándor: Egy magyar szentember. Orosz István önéletrajza. Bp., é.n. [reprint: Szolnok, 1981. Az utószót írta: BARNA Gábor], GRYNAEUS Tamás: Engi Tüdő Vince — legenda és valóság = A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1972-1973., Szeged, 1974. 155-184., GAGYI József: A szentasszony = PÓCS Éva: Lélek, halál, túlvilág. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről 2.) Bp., 2001. 171-192. 7 PÓCS Éva: Magyar sámánizmus a kora újkori forrásokban = PÓCS Éva: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán. Válogatott tanulmányok I. Bp., 2002. 136—172. 8 PÓCSi. m. 2002. 156-157. 9 PÓCSi. m. 2002. 156-157; 160-162. Acta Papensia II (2002) 3-4. 219
