Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Benda Gyula: Írni tudás és iskola
Műhely A csizmadiák esetében részletsebben is megvizsgáltuk a tanulás és a társadalmi helyzet változását. 1770 és 1789 között a keszthelyi csizmadiáknak 105 fiúgyereke született, ezek közül 13. életévét 65 élte meg. Közülük mindössze nyolcán jártak legalább egy osztályt a gimnáziumban, közülük három apja mesterségét követte. A felnőttkort megélt 60 fiúból 34 sorsa ismeretlen, ezek egy része valószínűleg mesterséget tanult s legényként vándorolt el. Nyolcán csizmadia mesterséget tanultak és Keszthelyen telepedtek le, egy közülük ismeretlen kézműipar után adózik, néhányan pedig szőlőművesként élnek a városban. Vagyis a 18. század végén még a fiúk alig érik el iskolázottságban a gimnázium alsó szintjét, leginkább apjuk mesterségét folytatják, társadalmi emelkedést csak egy kis töredéküknél feltételezhetünk. Az 1790 és 1829 között született 157 csizmadia fiúból 88 érte meg a 13 éves kort, közülük már minden második, azaz 43 járt legalább egy évig középiskolába. A középiskolába járók egy jelentős része (24) sorsa ismeretlen, szakmát tanulhattak vagy a magasabb osztályokat is elvégzők továbbtanulhattak. A legtöbben, 14 fiú apja mesterségét folytatta, egy uradalmi főkertész, egy másik puskaműves lesz. A gimnáziumba nem járó fiúk közül is 6 csizmadia lesz. Adataink alapján azt a következtetést fogalmazhatjuk meg, hogy a 19. század első felében a csizmadiáknál a fiúk fele számára az életpálya része a gimnáziums akkor is, ha csak apjuk mesterségét folytatják. A helyben maradók közt minimális az, aki társadalmilag emelkedik, de az elvándorlók egy részének esetében ezt feltételezhetjük. Végeredményben a csizmadiák esetében a gimnázium néhány osztálya, azaz a biztos ími-olvasni, és némi elemi műveltség már a társadalmi újratermelés részévé vált. A családokon belül a nemzedékek egymásutánjának vizsgálata még érzékletesebben mutathatja ezt meg. Laki István (sz. 1765) Keszthelyen házasodott 1786-ban, és csizmadiaként élt és adózott (apja halász volt). O még keresztet tett neve után, azaz írástudatlan volt. Mindhárom fia csizmadia lett. A két fiatalabb már több osztályt elvégzett a helybeli középiskolában. A harmadik nemzedékben született hét fiú már mind több évet járt középfokon, egy szerzetes, majd paptanár lett (Laky Demeter), a többiek csizmadia mesterséget tanultak. A három nemzedék alatt a helybeli gimnázium szükségletté lett, s a kiemelkedést is lehetővé tette (bár az egy hagyományos kitörést jelentő pályán, a papi hivatásban valósulhatott meg). Valószínűleg hasonló képet adna a legtöbb szakma vizsgálata. A 18. században még írástudatlan apák fiai és unokái, bár gyakran csak apjuk nyomdokait követték a foglalkozást tekintve, írtak és olvastak, magasabb műveltségre tettek szert. A társadalomtörténeti elemzésekben mindenkor szokásos a nemesség külön kiemelése, mintegy feltételezve, hogy az nemcsak jogi helyzetében, hanem tényleges társadalmi poziciójában, kapcsolatrendszerében is különbözik az ignobilis társaitól. Keszthelyi társadalomtörténeti vizsgálatunk azt mutatja, hogy a nemesi címet, armá- list birtoklók, bár elkülönült communitast alkotnak 1786-1787-től, társadalmi kapcsolatrendszerükben teljes egészében integrálódnak a helyi társadalmi tagozódás csoportjaiba. A nemes iparos felesége leginkább hasonló mesterséget űző iparos leánya, fiai és leányai is ebben a körben házasodnak. Csak néhány egyén vagy egy-két család esetében beszélhetünk arról, hogy nemesként fel tud emelkedni, részben kisebb szakértelmiségi feladatokat lát el (pl. jegyző, kirurgus), részben megyei tisztviselő 178 Acta Papensia II (2002) 1-2.
