Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Barna Gábor: A történelmi emlékezet megszerkesztése: helyi identitás- és mítoszteremtés
Műhely foglalásával a hangsúly az ismétlésről az értelmezésre és az emlékezésre helyeződött át.15 Az írásba foglalás negszabja, hogy mire és hogyan emlékezzünk. Az írásba foglalás egy kommunkációs szituációban a szöveg „külső telepítését (kódolását), tárolását” jelenti, ahonnan az visszakereshető (dekódolható). Van tehát egy normatív szerepe, amely az elbeszélő szereppel együtt megszabja, hogy az egyén a (rögzített) közös tudás révén egy hovatartozás-tudatot, egy „mi-tudatot” szerezzen. A kirajzásról és a megszállásról szóló történet az elbeszélő folklór műfajok eszközeivel létrehozott szöveg. Elsősorban poétikai természetű, s kevésbé történelmi, tudományos kognitív szöveg.16 Az eltelt hosszú idő természetesen nemcsak a felejtésnek kedvezett, hanem az elbeszélő folklór műfajok műfaji jegyeihez való alkalmazkodásnak is. A „Megszálló levelet” most elsősorban olyan folklór szövegként elemzem, amely az elbeszélő (epikus) műfajok sajátos jellemzőit viseli magán. A letelepedés és a lejegyzés (1719-1761) között eltelt 42 év alatt a honkeresés története a szájhagyományban élhetett. Radics István, s a többi első megszálló bizonyára számtalanszor elbeszélte családjában, de más körben is a kirajzás, a megtelepülés eseményeit. Nem tudhatjuk, hogy közvetlenül a „megszállás” után milyen formában hangzott el a honkeresés története, de valószínűnek tartjuk, hogy a tanácsi jegyzőkönyvben rögzített leírt formától eltérő változatban. Az írásos változat a későbbi generációk számára egyetlen hiteles ősszövegként, archetípusként működött. Ez nyilvánvalóan egy szelekciós folyamat volt, amelyben egyes fontosnak tartott szövegek-elemek megmaradtak, mások azonban kikoptak. Ez esetenként tudatos szerkesztés eredménye is lehetett, de írott/rögzített szövegváltozatunk esetében egy egyszeri, spontán szöveg- mondásnak is. A „Megszálló levél” írásba foglalója utal rá, hogy Radics István „élő nyelvivel” mondta el a kirajzás történetét. Ám arra is gondolnunk kell, hogy éppen az írásba foglaláskor a leíró is alakított a hallott szövegen. Azt látjuk, hogy a „Megszálló levél” sűrítve adja elő az eseményeket. A történés idősíkjait összemossa. Az elmondáskor lényegesnek érzett elemekre összpontosít: a honkeresés igényére, a honkeresés eseményének lefolyására, valamint az új település elfoglalására. Rekonstruál, de szelektál is egyúttal. Nem tudjuk meg például a pontos évszámokat, az új lakhely-keresés megkezdésének időpontját, hiszen a „Megszálló levél” első mondata is az 1719-es évszámot hangsúlyozza. Csak a történet egyik epózódjából értesülünk, hogy a keresés három évig tartott. 1719 természetesen nagyon fontos, hiszen ekkor volt a megtelepülése szimbolikus eseménye, a honfoglalást jelző karók (?) ünnepélyes leverése. (Az utókor is ezt az évszámot fogadta el. 1819- ben megünnepelték a „megszállás” száz éves évfordulóját. 1919-ben ez a román megszállás miatt nem volt lehetséges. 1969-ben a 250. évfordulót emlékkő állítással, 1994-ben a 275. évfordulót koszorúzással, a kunszentmártoniak találkozójával, ünnepi üléssel és a „Megszálló levél” kiadásával ünneplte meg a város.) Ugyancsak említetlenek maradnak a honkereső út mindennapjai: a szállás, az étkezés, a tisztálkodás, a lovak etetésének és itatásának körülményei, az útviszonyok ismertetése, az 15 ASSMANN 1999.17. 16 RÜSEN 1999. 41-43., N. KOVÁCS 1999.13. 142 Acta Papensia 11 (2002) 1-2.
