Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Séra Bálint–Szalánszki Edit: Falra hányt ördög
Műhely bán magasodó, hatalmas, szürke sziklatömbök, s amelyeknek „megmászása nem ígér oly szép kilátást termékenyebb földekre, mely indokolhatná a vele járó vesződést”18. Nos, lássuk, tényleg így van-e? Zoványi szerint az igazi prédikációk a felvett bibliai szövegnek a versek, sőt szavak sorrendjét is szem előtt tartó részletes magyarázatai voltak, nem pedig a mai homiletika értelmében kitervelt szabályszerű prédikációk. A hivatalos előírások által szabályozott és konstituált prédikáció szerkezetének mérvadójaként a Spenót Melius rendtartásának X. cikkelyét említi, amely szerint egy szabályosan szerkesztett prédikáció a következő részekből épül fel: textus, summa, magyarázat, és tanúság. Itt szükséges visszautalnunk e dolgozat elejére, ahol a vizsgált szövegek alapján már utaltunk arra, hogy „alig tapasztalható ezen a fronton változás: textus, summa, magyarázat, tanúság, s közben esetleg valamilyen exemplum (legtöbbször csak nyomaiban).” Azt tapasztaljuk tehát, hogy — előfeltevéseink ellenére — nem nyílik meg az a bizonyos út a 17-18. századi kéziratos protestáns prédikációkban a legendák, mesék, példázatok, adomák és hiedelmek számára. Az írott prédikációk funkciójával kapcsolatban egyébként Kecskeméti eloszlat minden tévhitet: „Számos jel szerint ugyanis több prédikációgyűjtemény kiadásakor a szerzők mindenekelőtt prédikátortársaikra számítottak mint feltételezett közönségre, művükkel mint segédkönyvvel [a mi kiemelésünk] kívánták szolgálni őket saját prédikációik elkészítésekor.”19 Kecskeméti gyanúnkat megerősítve megjegyzi azt is, hogy azoknak a köteteknek az esetében, ahol nem találunk utalást ilyen szerzői intencióra, a prédikáció kinyomtatott változata nem azonos a gyülekezet előtt ténylegesen elmondott szöveggel, s hogy az írott változatok magasabb műveltségi szintet kívántak meg, tekintve a prédikációkban igen gyakori bibliai és egyéb jellegű utalásokat, rövidítéseket. Kecskeméti ennek kapcsán említi a Károlyi Zsuzsanna fölötti halotti beszédek gyűjteményét, amelyben Keserű Dajka János 11 lapos prédikációjában20 összesen 22 „etc.” olvasható, „részint a bibliai szövegből való kiegészítés, részint a prédikátori bővítés lehetőségére utalva”21. Az egyszerűsítő rövidítéseket alkalmazó — s az előadásmód mikéntjét ezzel a szónokra bízó — prédikáció műfaja tehát szorosan kapcsolódott az írásbeliséghez, annál is inkább, mivel már a késő-középkorban „fejlődésben volt abba az irányba, hogy tisztán írott műfaj váljék belőle”22. Már a 16-17. században is nyilvánvaló volt, hogy a lelkipásztor legfőbb feladata a tanítás, Magyarországon azonban a lelkipásztor tanítómunkája rendkívül szűk körre korlátozódott, s egész tevékenységében alkalmazkodnia kellett az éppen uralmon levő szellemhez. A fő törekvés arra orientálódott, hogy a szertartások helyébe az igehirdetés lépjen az istentisztelet leglényegesebb alkotóeleméül. Emellett azonban sok problémát okozott a vallásos jelleget öltött népszokások kiküszöbölése, hiszen, ahogy "TARNÓC 1978.69. 19 KECSKEMÉTI 1998.42. “RMK 1.539. = RMNY 1307. 21 KECSKEMÉTI 1998. 43. 11 TÁRNÁI 1984. 259. Acta Papensia II. (2002) 1-2. 131
