Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Séra Bálint–Szalánszki Edit: Falra hányt ördög
Műhely búzába való konkolyhintést egy pontosan megnevezhető eredetű vándormotívumnak tekintsük ott, ahol felbukkan. Csakhogy ilyenkor szokott következni egy csakhogy. A Bibliában, Máténál a konkolyhintés egy Jézus által elmondott példázat. Vagyis nem tulajdonképpeni értelemben használódik. Tulajdonképpen egy kvázi-allegória. Para- frazálva azt jelenti, hogy Istennek bizonyos időre van szüksége ahhoz, hogy a büntetés csak a valódi bűnösöket érje el, mint ahogy a konkolyt is csak aratáskor különítik el a búzától, akkor, amikor már biztosan látszódik a kettő közötti különbség. Vagyis Jézus itt türelemre inti a bosszúszomjas keresztényeket — majd az Isten az utolsó ítéletkor megbünteti a hitetleneket12. Azt írtuk, persze szándékosan, hogy „tulajdonképpen egy kvázi-allegória”, ami persze paradoxon, ugyanis tulajdonképpeni használatában ez nem lenne allegória, mert az allegória a hagyományos retorikai megközelítések szerint jelentésátvitel, vagyis a szavak nem tulajdonképpeni használata. Tehát nem mondhatjuk azt, hogy a konkolyt vet a búzába e két értelme, tartalma azonos lenne, hiszen akkor nem beszélhetnénk átvitt és tulajdonképpeni használatukról. A már idézett motívum-variációnk egy másik tartalom egy hasonló formában, és nem pedig — visszatérve a már tárgyalt definícióra — ugyanazon tartalom másik formában. A konkolyhintés nevű motívumot Dömötör Ákos exemplum-katalógusa13 is ismeri és ismerteti. Hadd idézzük a motívum interpretációját: „A krisztusi példázat már igen korán alapjául szolgált a szállóige, közmondásszerű szólás kialakulásának. A felsorolt exemplumok a következő variánscsoportba oszthatók: a) konkolyhintést említ csupán: 8-9. változat, b) az ördög konkolyt hint [a mi kiemeléseink]” etc. Miközben ismét a „Józan Ész” hangjára hagyatkozva helyénvalónak találhatjuk az invariáns csoportokat a megnevezett eredet alapján, mégis nehezen cáfolható érveket hoztunk ellene. íme ugyanannak a motívumnak két másik variációja egy fél évszázaddal későbbről, hogy tovább bonyolítsuk a problémát: ppk0800il/Ben 1776-1821 B.-331:12-15l4/*/sátán/cselekedete/* * /hint/konkoly t/ha ah szartak/emberek/*** /l\a vigyáznának/semmire sem menne/ravaszságával. Ebben egy kis különbséggel ugyancsak ennek a konkolyhintés köré szerveződő motívumnak az egyik variánsa jelenik meg, úgy mint a fent tárgyaltban. Noha itt véletlenszerűen kerültek egymás mellé ezek a motívumvariációk, mégis mintha egy olyan időbeli folyamat egyik állomását fedezhetnénk fel benne, amely egy lejegyzett forrásanyag orális jelentésfejlődésével lenne analóg. Tehát a hozzátoldott feltételes mellékmondat megváltoztatja az előzőeket, allegorizáltabb jelentést ad a konkoly- hintésnek. Mivel — hál’ Isten — rendelkezünk a szerzővel, mint szövegösszetartó funkcióval, egész egyszerűen azt mondhatnánk, hogy Benedek adekvátabb olvasatot 12 Máté 13, 37: „Ö pedig felelvén monda nékik: A ki a jó magot veti, az az embernek Fia. A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai. Az ellenség pedig, a ki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok." ” DÖMÖTÖR 1992. 45. 14 BENEDEK 1776-1821. 331. Acta Papensia II. (2002) 1-2. 129
