Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Tóth G. Péter: Tanúságtétel vagy tanúvallomás, szerződés vagy jegyzőkönyv
Műhely úgy mint „igaztörténetet”, hiszen a hiedelemalakok konkrét személyben testesültek meg. A tanú által elmondott csontkiszedés, mint szimbolikus rítus, szintén egy korábbi hiedelem „elboszorkányosodott” változata volt. Ezzel a történettel párhuzamot mutatnak azok a balkáni hiedelemmondák, melyekben a sorsasszonyok, moirák, nereidák hármas csoportja megtanácskozza a kárvallott további sorsát. Ketten ellene vannak, a harmadik azonban megkegyelmez neki. A csontkiszedés kontextusában a három asszony, a tanú által elmondott boszorkánymondában, beavató-elhívó szellemként tevékenykedett.64 A példa azért is érdekes, hisz az elbeszélt történetet a bíróság valóságosan megtörtént eseményként értelmezte. A fikció és a valóság közötti határvonal meghúzása tehát nem attól függ, hogy az adott történetet ma miként értékeljük, hisz a rontás-narratívok zömét mind a bíróság, mind a tanúk igaz és hiteles elbeszélésnek tartották. A tanúságtevés egy sajátos bírósági szituáció eredményeként válik elbeszéléssé. A vallomás szövegét nagyban befolyásolja a helyi elbeszélés-kultúra és a bíróság által használatos jogi nyelvezet. Az elbeszélések a kérdések többszöri elhangzása alatt az eljárás folyamatában konstruálódnak. „A gyakorlás (a gyakori felidézés) frissen, elevenen tartja az emlékeket, éppúgy, ahogyan a rendszeres torna az izmokat; nem kevésbé igaz viszont, hogy ha túlságosan gyakran hívnak elő és öntenek szavakba egy-egy emléket, az lassanként sztereotípiává merevedik, a bevált, kristályos, csiszolt, cizellált alakban rögzül, majd befészkeli magát a nyers kép helyére, és egyre tovább burjánzik az eredeti rovására.”65 — írta a tanúvallomást tevők elbeszéléseiről Primo Levi. Ebben az értelemben az elhangzott szövegek a tanúvallomást tevő szempontjából hiteles elbeszélésnek, bizonyító erejű tanúságtételnek, a bíróság szempontjából a rekonstruálható események egyik elemének, a tanulmányíró szempontjából viszont sztereotípiába merevedett hiedelemmondának értékelhetők. Vagyis a mi nézőpontunkból a nyomozást végző hatóság a tanúvallomást, mint egy népi-, archaikus-, de már „elboszorkányosodott” hiedelemszöveget úgy értelmezett, mint egy, a bíróság érdekeinek megfelelő diabolizált boszorkányszombat-elképzelés. 4.2. Elbeszélés vagy bírósági történet: A BÍRÁK TAPASZTALATA A GYANÚSÍTOTTRÓL A TANÚVALLOMÁSOK ALAPJÁN A tanúvallomások — bár legtöbbször abban a községben kerültek lejegyzésre, amelyikből a vádlott származott — mindenképp magukon viselték a bírósági eljárás hatását. Ezt a hatást azonban felerősítette az a tény is, hogy az egyes jegyzőkönyvekbe felvett tanúvallomások a bírák előtt egységes képként jelentek meg. Másként fogalmazva a néhány tucat, egyes esetekben száznál is több tanú kihallgatása után a bíróság elsősorban a hasonlóságokra figyelt és lehetőleg minél több esetet próbált a valóságnak megfelelően rekonstruálni. Ez azt eredményezte, hogy nem a tanúk önálló véleményére voltak kíváncsiak, hanem, hogy a számos 64 PÓCS 1986. 235-236. 65 LEVI 1990. 23. 116 ActaPapensiaIL (2002) 1-2.
