Acta Papensia 2001 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. évfolyam (Pápa, 2001)
3-4. szám - Műhely - Vörös Boldizsár: Napok, emlékek – naplók, emlékiratok
Műhely kép, s éppoly alakítatlanul, »egy az egyben« adva vissza az élőbeszéd nyers, valós ízeit. Jelezve, hogy — Francsics aligha olvasta a reformkori divatlapok kedvelt közleményeit! — az életkép műfajának létrejöttéhez miként alakult nálunk ekkor az igény és az olvasói bázis. Hozzásegítve egyszersmind a mai közönséget ahhoz is, hogy közvetlenül tanulmányozhassa az irodalmiságon inneni, irodalom alatti irodalmiságot: a leírásból olykor megszülető írás genezisét, az írásmű elemi formáit, a dialógusszerkesztés, a történetalakítás népi kezdeteit."1 Cseres Tibor és Fenyő István több mint negyedszázada közzétett ismertetéseit, azok szempontjait érdemes idézni ma is — immár Francsics Károly újabban előkerült és Francsics Károly visszaemlékezései címmel 2001-ben megjelentetett emlékiratainak7 8 kapcsán is. A naplók és emlékiratok történeti forrásokként való hasznosításánál azonban, az eddig ismertetett megközelítésmódok mellett, nem hagyhatók figyelmen kívül az újabb pszichológiai vizsgálatok eredményei sem. Gyáni Gábor szerint: ha igaz az a pszichológiai megfigyelés, mely szerint az egyéni emlékezés folyamata az idő előrehaladtával párhuzamosan nem veszít számottevően teljesítőképességéből, akkor nincs okunk azt feltételezni, hogy az idős emberek újraélt élményei kevésbé valószernek, mint a naplók közel egyidejű tanúságtételei. Az észlelés során és az azt követő rövid: néhány percig tartó idő határain belül az emlékezés fotografikus jellegű, ám ezután nyomban beindul a tapasztalati tények szelektálása és szerkesztése. (Sőt, újabban már a „vaku emlék” tényszerű megbízhatóságát is mély szkepszissel kezelik a kísérleti pszichológiában.) Ennek eredményei a tartós emléknyomok, amelyek később változnak ugyan, de az emlékezést ettől fogva mindig az emlékanyag konstruálása hatja át. Éppen ezért változhat idővel az, amire az egyén a múltból visszaemlékezik. Az eseményekkel egy időben vagy a megtörténtüket közvetlenül követő időben felidézett és naplóban vagy magánlevélben írásba foglalt élmény egyrészt nem feltétlenül ugyanaz, mint amit erről jóval később, az emlékezés keretében az egyén elmondhat, másrészt nem ugyanaz a történet kerekedik ki belőle. Különbségük részint az emlékezet kétfajta működési módjából, részint pedig abból fakad, hogy a narratív jelleg kezdetben még nem olyan meghatározó, mint amilyenné utóbb lesz. Egyszerűen azért, mert az események, vagyis az azokról szerzett élmények rendszerezése a tapasztalatszerzés pillanataiban még nem egészen, csak részben történik meg. Később, az emlékezés másfajta perspektívájából előhívott emlékképek ezzel szemben összefüggőbb konstrukcióba rendeződhetnek, ami a céltudatos, vagyis a kívánt emlékezés folytán már olyan múltbeli élményeket is előhívhat, amelyek akkor, az események sodrában még nem tudatosodtak kellőképpen. A visszaemlékezés, a levél és a napló tehát egymástól eltérő emlékezési mechanizmusok termékei, egyúttal az ezekben megszólaló narratíva különféle identitások konstruálásához ad alapot. A személyes életút egészéről a kései öregkorban lejegyzett emlékezés kifejezetten az egyéni identitás megalkotását, vagy annak felfedezését hivatott szolgálni. Ez az identitásteremtés azonban utólagos szempontokhoz igazodik: 7 FENYŐ István: Francsics Károly: Kis kamorámban gyertyát gyújték. (Válogatta és sajtó alá rendezte Vörös Károly). Bp. 1973. 486 1. = Irodalomtörténeti Közlemények 78 (1974) 268—269. Ld. még: Uő: Francsics Károly: Kis kamorámban gyertyát gyújték. In: Uő: Figyelő szemmel. Bp. 1976. 43-46. 8 Ld. az 1. jegyzetet. 130 Acta Papensia I (2001) 3-4.
