MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. május 6.

2/231. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-105. • 1989. május 6. - Napirend: - 1. Reformok az MSZMP-ben, illetve a Kádár Jánoshoz intézendő levél. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. - 4-75.

e p v eovetért, akkor nem fogunk párt maradni. Hiába ideologizáljuk meg azt, hogy ez a vita pártja, hiába mondjuk, hogy itt egyéni arculat jön létre. Ez mind igaz, de ezenbelül egy alappal rendel­keznie kell egy pártnak, amiben mindenki egyetért, és az marad­jon ebben a pártban, aki ezekkel egyetért. Véleménye szerint ezt az egész ügyet, habár Ö becsüli tiszteli a reformköröket, nem bízzák teljes mértékben a reformkörökre. Van ennek a párt­nak választott vezetése, és hogy ha ez a vezetés nem tudja ezt a kérdést felvállalni, akkor a választott vezetésen belül is változtasson ez a párt. És ez az újonnan választott vezetés a reformkörökkel együtt oldja meg ezt a feladatot. A másik kérdés a megyei pártértekezlet kérdése. Kb háromnegyed éve ugyanezen a vitán már résztvettünk. Akkor mi úgy mentünk el a megye párttagsánához, hogy a megye pártbizottságának a véleménye alapján elmondtuk, hogy miért lenne jó a pártérte­kezlet, és miért nem lenne jó, és döntsön ebben a párttagság. Furcsa dolognak tartanám azt, hogy itt a pártbizottság eldönti, hogy a megyében lesz-e pártértekezlet, vagy nem lesz, bármennyire megváltoztak a körülmények, hanem azt javasolnám, hogy ugyanúgy tegyük meg gyorsan és süraősen, ahogy akkor azt meg tudtuk tenni, hogy menjünk el a párt tagjaihoz, és mondjuk el nekik, hogy java­soljuk, hogy ezért legyen, ellene szól ez, és döntsön a párttag­ság, hogy kell-e Pest megyében pártértekezlet vagy ne legyen. Mert a demokratizmust ne csak mondjuk, hanem csináljuk is. Bá rd elvtárs Kérdés: Nem analóg a helyzet a háromnegyed évvel ezelőttihez.! t; n Tudnillik ott nem volt egy országos pártértekezlet előtti kö­vetelés. Tehát, hogy ha mi azt mondjuk, hogy legyen országos pártértekezlet, ez elengedhetetlenné teszi, hogy mi azt mond­juk, hogy legyen megyei pártértekeziét is. Nem hiszem, hogy meg lehet vonni egy testülettől azt a jogot, hogy ő maga is összehívja a pártértekezletet, a saját választóit, hogy ha úgy érzi, hogy saját maga a jelenlegi formájában igényli a tag­ság véleményét. Háromnegyed évvel ezelőtt inkább arról volt szó, nem voltunk biztosak abban, hogy párttagság - mert mi nem akartuk, pontosabban a többség akkor nem akarta - többsége az a pártbizottság többsége mellett áll, vagy fordítva. Most azt hiszem nyilvánvalóan tudjuk, hogy a párttagság is akaria vi'3

Next

/
Thumbnails
Contents