MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1988. június 30.
2/225. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-123. • 1988. június 30. - Napirend: - 3. Tájékoztató a pártfegyelem helyzetéről, a pártfegyelmi munka tapasztalatairól. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 16-21.
Felhivta a figyelmet néhány elgondolkodtató tényre is, mely szerint 1987-ben jelentősen csökkent a fegyelmi ügyek száma. Ez azonban semmiképpen nem a fegyelem szilárdulásával magyarázható. Az alapszervezetek figyelmét és erejét egyrészt más feladatok kötötték le, továbbá több esetben olyan párttagokat töröltek, illetve kezdeményezték kilépésüket, akikkel szemben más körülmények között fegyelmi vizsgálat inditása lett volna indokolt. Ezért a mellékletben felsorolt adatokat a fentiek figyelembe vételével kell érteni. A pártfegyelmi munka a pártmunka szerves része, természetszerű, hogy a párt életében végbemenő minden esemény és jelenség kihat a pártfegyelem helyzetére. Megállapítható tény, hogy a fegyelmi felelősségre vonások egyre inkább érdemi ügyek miatt történnek, jelzik ezt, hogy mig korábban a fegyelmi ügyek 14 %-a tagkönyvelvesztés miatt történt, ez a fegyelmi ok gyakorlatilag megszűnt. Elmondta, a fegyveres testületeknél a fegyelmi ügyek aránya magasabb az átlagnál, ez viszont nem azt jelenti, hogy az ott szolgálatot teljesitő párttagok fegyelme lazább lenne a polgári életben dolgozókénál. A fegyveres testületeknél a szolgálati fegyelem megsértését fenyités követi, amelyet a pártszervezetek figyelemmel kisérnek és több esetben pártbüntetést is von maga után. Nem tekinthető pozitiv ténynek, hogy a fegyelmi büntetések majdnem kizárólag szolgálati fenyitést követnek, s a pártélet más területeire kevesebb gondot fordítanak. A pártszervezetek jelentős részénél a pártfegyelmi büntetés alatt álló párttagokkal nem foglalkoznak, erre mutat, hogy a büntetések törlése túlnyomórészt 3 év után történik. A hibák, vétségek kijavitásának leghatásosabb módja az aktiv pártmunka, amely lehetővé teszi, hogy a párttag korábban mentesüljön a pártbüntetés hatálya alól. Véleménye szerint figyelemre méltó tény, hogy a párthatározatok elmulasztása miatt nem inditanak fegyelmi vizsgálatot. Tapasztalatai szerint ezt több körülmény magyarázza. A párttagok jelentős része nem ismeri a határozatokat, tul sok határozat születik, s főként nincsenek személyekre bontva, amely meghatározná az egyes párttag felelősségét.