MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1987. július 9.

2/218. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-118. • 1987. július 9. - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1987. július 2-ai üléséről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 2-13.

átalakulás időszakát éli, amely érződik és jelentkezik a gazdaság működésében. Ilyenek pl. az adó- és a nyugdíjrendszer. Ezeket a külföldi partnerek megértéssel fogadták. Elmondták a genfi megbeszé­lésen azt is, hogy az átalakulás időszaka a partnerek részéről nem a visszavonulás és a tartózkodás időszaka. Az igazi üzletemberek ezekben az időszakokban keresik a bekapcsolódás lehetőségét és ez­zel előnyösebb helyzetbe kerül a versenytársakkal szemben. A növekedés üteméről elmondta, hogy a mi számaink igazak, és nem­zetközileg hitelesek, hiszen a világon minden létező szervnek tag­jai vagyunk. Nekünk nem akármilyen növekedés kell, hanem olyan nö­vekedés, amely az ország külgazdasági helyzetét javitja, fokozza az export- és piacképességet. Most a reform kiteljesedésének időszakában vagyunk, ami pedig azt je lenti, hogy olyan lépések megtétele szükséges, amelyek az összes ko­rábban megtett lépések hatékonyságát igazán most érvényesiti. Mind az ami a bank-, az adó-, és az árrendszer vonatkozásában történik most, azok az elmúlt időszakban csak korlátozott mértékben valósul­hattak meg. Nagyon fontos sámunkra - ahogy Krasznai elvtárs is mon­dotta - hinnünk kell. De hozzátette azt is, hogy nemcsak hinnünk kell, hanem tudni kell ezeket a változtatásokat megcsinálni és meg is tudjuk csinálni. Ennek a feltételeit mindenki mindenütt megtalál­ja, a garanciák meg lesznek erre és a magabiztosságot kifelé is, nemcsak befelé kell mutatni. Gondot okozott, hogy saját embereink olyan módon próbálták prezen­tálni gazdasági nehézségeinket, ami a megbízhatóságunkat kérdője­lezte, pedig nehézségeinket a külföldi partnerek ismerik és termé­szetesnek, normálisnak tartják. Visszatérve az eladósodás kérdésére: nekünk azt tudni kell, hogy az eladósodás szélén vagyunk és kérdésessé válik a külföldi finanszíro­zás, a terhek viselése, az adósságállomány mérséklése. Most vagyunk a szakadék szélén és most kell megállnunk, nincs hová tologatni az ez­zel kapcsolatos döntéseket. De ugyanakkor tudni kell azt is, hogy Magyarország 5oo éve tőkehiányban szenved, és közepesen fejlett or­szág. A külföldi tőkére pedig a következő loo évben is szükség lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents