MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1987. június 24.

2/217. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-30. • 1987. június 24. - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1987. június 23-ai üléséről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 2-7.

értelmét számba lehet venni. Például Csehák Judit területe a szociálpolitika volt, vagy Horváth István, aki belügyminiszter volt, jogász. Tulajdonképpen nem lehet vita a szakértelmükről. Ha a kormány elnöke egyfajta szakmához ért, az nem sokat jelent. A kormány szakmai értelmét nem az növeli, hogy a kormány elnöke milyen tudományos foko­zattal rendelkezik. Dinamikus, harcolni kész emberre van szükség a kormányban Grősz elvtársat a Központi Bizottság erre alkalmasnak Ítélte, ezt el kell fo­gadni nekünk is. Felvetette, hogy a megyében is folyik kádermunka, s nem tudja, hogy jól csi­náljuk-e teljes egészében. Saját hatáskörbe tartozó káderkérdésekben kell he­lyes döntésekre jutni és itt többet időzni. Nem pedig a központi döntésekben kételkedni. Gondolkodva kell a kérdésekre felelni. Az igazsághoz tartozik, hogy bizonyos mértékű frissités is történt: a Központ Bizottságnak van három uj, fiatal titkára, van uj miniszterhelyettes, két uj Politikai Bizottsági tag és hét uj Központi Bizottsági tag. Objektive van változás, ha azt nézzük, hogy a főtitkár-helyettesi poszton, a Politikai Bizottságban, a Titkárságban, a Központi Bizottságban és az állami tisztségekben milyen változás volt, akkor látjuk, hogy az uj emberek jönnek a testületekbe. A tájékoztatás továbbadásakor felmerülő kérdéseknek az első titkár elvtársak adjanak helyt, és használják fel azokat a gondolati elemeket, amelyek a párt­bizottsági ülésen elhangzottak. A Sarlós elvtárssal kapcsolatos kérdésre nem tudott választ adni. Végezetül javasolta, hogy a testület fogadja el a tájékoztatót és a hozzá­szólásokban elhangzottakat. A pártbizottsági ülés egyhangúlag elfogadta a szóbeli tájékoztatót a Központi Bizottság június 23-i üléséről, valamint az észrevétele­ket és a kérdésekre adott válaszokat.

Next

/
Thumbnails
Contents