MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. november 27.
2/214. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-147. • 1986. november 27. - [A két napirendi pontot együttesen tárgyalták.] - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1986. november 19-20-ai üléséről, illetve az ott született határozat megyei fogadtatásáról. - - Szóbeli tájékoztató. 35-72.
-aKádár János elvtárs tájékoztatója a KGST tagországok testvér- pártjai vezetőinek november lo-ll-i Moszkvai munkatalálkozó járól, valamint Mihail Gorbacsov elvtárssal folytatott meg- beszéléséről. Kádár elvtárs a bevezetőben elmondta, hogy ez a nemzetközi találkozó a harmadik ilyen jellegű találkozó volt. Régen valamikor már volt ilyen gyakorlat, aztán ez leépült, de Gorbacsov elvtársak felujitották ami nagyon jó formája a kapcsolattartásnak. Ezeknek a jellege és a célja a kötetlen eszmecsere az aktuális kérdésekről. A KGST- országok pártvezetőinek találkozójába bekapcsolódott Kuba, Vietnám és Mongólia képviselője. Az első téma volt a képviselt szocialista országok együttműködése általában, gazdasági téren és a KGST keretében. Ez volt az első nap. A második nap témája a nemzetközi helyzet volt Reykjavik után, és azok a kérdések, amelyeket ki-ki még föl akart vetni saját elhatározásából. Ennek következtében mind a két nap mind a tiz jelenlevő fölszólalt. Igen széles körű eszmecsere alakult ki. Mind a két nap a résztvevők kérésére elsőként a Szovjetunió képviselője, Gorbacsov elvtárs szólott Gorbacsov elvtárs először a szocialista országok általános helyzetével és fejlődésével foglalkozott. Megállapította, hogy a szocialista országok negyven évvel ezelőtt szembetalálták magukat olyan kérdésekkel, mint az újjáépítés. Utána a konszolidált viszonyok közt megindult a Szovjetunió és az újonnan született szocialista országok fejlődése. Ez volt az az időszak, amikor a szocializmus világrendszerré vált. Erre a fejlődésre jellemző, hogy elég jelentős időszakon át a szocialista országok a gazdasági fejlődés ütemét illetőleg messze meghaladták a tőkés országokat. Ezt követően bizonyos idővel ezelőtt a szocialista országok fejlődése gazdasági területen megtorpatn. Ez a megtorpanás összefügg azzal 12