MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. november 27.
2/214. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-147. • 1986. november 27. - [A két napirendi pontot együttesen tárgyalták.] - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1986. november 19-20-ai üléséről, illetve az ott született határozat megyei fogadtatásáról. - - Szóbeli tájékoztató. 35-72.
Mind e mellett pártunkban sok az aktiv, kezdeményező párttestület, szerencsére sokan vannak, akik mernek kezdeményezni, önállóan, felelősséggel dolgozni. De szólt arról az erősödő hibás szemléletről és magatartásról is, amelyre a felfelé mutogatás, a nálunk minden rendben, de fent minden rossz, jellemző. Ez olyan területeken is menlevelet ad a hibák takargatásához, amelyeknek semmi köze sincs a gazdaságirányítás, a gazdaság gyengeségeihez. Vállalatok, szövetkezetek, intézmények tucatjait lehetne felsorolni, mondta, ahol az elmúlt évtized alatt nem javult a munka, sőt romlott. Szép számmal találunk olyan városokat, kerületeket, lakókörzeteket, /talán még megyéket is/ ahol mintha megállt volna az idő; egyhelyben topogás, visszafejlődés tapasztalható, öhonnan kezdeményezés éveken át nem indult ki, ahonnan kiveszett az aktivitás, az öntevékenység, a tenni akaró pozitiv erők összefogásának képessége. A helyzet miatt siránkozva megegyeznek abban, hogy nem ők a felelősek, hanem a szabályozók, az elvonás, vagy az elődök, akik elrontották a dolgokat. E belenyugvó, kollektiv siráánkozásnak helyenként részesei a párt-, a tanácsi és a szakszervezeti szervek is. Ezért is foglalkozik a határozattervezet a megyei, városi, vállalati pártszervek és más felelős állami és társadalmi szervek szerepével és felelősségével . A továbbiakban arról szólt, hogy az 1987. évi népgazdasági terv irányelveit' a Politikai Bizottság a megszokottnál korábban terjesztette a Központi Bizottság elé. A javaslat az volt, hogy most és a jövőben a Központi Bizottság a részletekbe menő döntés helyett a gazdaságpolitikai irányvonalat, koncepciót hagyjon jóvá. E megoldás előnye, hogy a célok konkretizálásában növekszik a kormány mozgástere és egyúttal a terv egészéért - ezen belül a politikai követelményekkel összhangban álló ár-, bér- és szociálpolitikáért - viselt felelőssége is.