MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. november 27.
2/214. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-147. • 1986. november 27. - [A két napirendi pontot együttesen tárgyalták.] - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1986. november 19-20-ai üléséről, illetve az ott született határozat megyei fogadtatásáról. - - Szóbeli tájékoztató. 35-72.
Ez a beállítás figyelmen kívül hagyja, hogy gazdasági nehézségeink többsége létezne a reform nélkül is, sőt anélkül azok nagyobbak lennének. Másrészt azt, hogy a gazdaságpolitika és az irányítás fejlesztése immár 30 esztendeje a párt politikájának szerves része, s a szükséges reformokat nálunk az MSZMP kezdeményezte. Sok mindent vállalt a párt - az áru- és pénzviszonyok realista felfogását, a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez való csatlakozást, az eszköz- és tőkeáramoltatás, a foglalkoztatáspolitika mai értelmezését, a bankrendszer átalakítását és sok mást is -, amihez politikai bátorság kellett. (Szakítottunk egy sor dogmával, s korábban tabunak tekintett kérdésekre adtunk uj válaszokat.) A politikának természetesen a jövőben is számolni kell azzal, hogy az általa kialakított mozgástér elegendő-e ahhoz, hogy a szakmai kérdésekben az előrehaladás biztosított legyen. De a szakembereknek legalább ilyen kötelességük a számvetés a politikai követelményekkel. Mérlegelve a kibontakozás lehetőségeit, irányadónak a XIII. kongresszus határozatait és a VII. ötéves tervet kell tekintenünk. Meggyőződésünk, mondotta, hogy van kiút a jelenlegi helyzetből, ha folyamatosan, nem késlekedve, de nem is kapkodva meghozzuk a szükséges intézkedéseket. Az első és a legfontosabb, hogy az évek óta tartó mérsékelt növekedési ütemet - amely nem teszi lehetővé gazdasági gondjaink megoldását - váltsuk fel egy szelektív, egyensulyorientált, a gazdaság jövedelem- és devizakitermelő képességét javitó élénkítéssel. Az élénkítésben meghatározó szerepet kell vállalnia az iparnak. Elsősorban a hatékony, versenyképes, legígéretesebb tevékenységek fejlesztését kell felgyorsítani. A gyártási kultúra fejlesztésében különös jelentősége van az elektronizálásnak, mely javíthatja a népgazdaság egészének teljesítményét. A hatékonyság, a termelékenység növelését a munkaerő átcsoportosításával is elő kell segíteni. E követelmények szerencsére már szerepelnek a vállalati tervekben is. A gazdaságtalan termelés