MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. november 27.

2/214. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-147. • 1986. november 27. - Mellékletek: - - A pártbizottsági ülés jegyzőkönyvének piszkozata. 24-34.

- A teljesítmények és bérek összhangjával kapcsolatban elmondta, hogy a szóbeli kiegészítésben jobban ki kellene emelni a telje­sítményre ösztönző bérezésre való törekvést, kiemelten is a főmunkaidőben végzett munka teljesítmény szerinti bérezését, hi­szen tulajdonképpen évek óta e kérdésben érdemi előrelépés nem történt. - Az 1987, évi feladatokat meghatározó anyagban jobban ki kellene emelni a cselekvési egységet, erre nagyobb hangsúlyt kell fek­tetni. Ebbon- az élénkítésre, •onRak-^zrikségesgégér-e kell utalni", illetve az élénkítés útjában álló akadályok elhárítására. A fegyelmezett munkát minden szinten, minden területen ki kell emelni. Nem uj dolog ez, de az előbbre lépés feltétlenül szük­séges . - Az anyagból hiányolja belső irányítási gondjaink megfogalmazását, csak a külső okokat emliti. Balogh László elvtárs a KB határozatával kapcsolatos bizalom, vagy annak hiányával összefüggésben elmondta, hogy ez nagyon nehéz kérdés. A pártnak a bizalomért kell dolgozni, ezt komolyan számí­tásba kell venni. Ha a bizalmatlanságot vissza akarjuk fordítani, CSak Szisztematikusan lehet, t+vm Ni »/n:tn-t-t KR PJJÍ fiwntlf n7nnrió -muHké-jt va3r.' Ehhez a munkához kell nekünk a helyünket jól megtalál­ni, mit tudunk mi tenni e bizalom visszaállítására. Ilyen szem­pontból hiányosnak tartja az anyagot és javasolta, hogy a szóbe­liben is nagy hangsúlyt kapjon. Politikailag bátrabban kell állástjfoglalni a KB határozat mellett. A munka középpontjában a határozatból adódó feladatok végrehajtása kell, hogy álljon, s ezt kell támogatnunk. Az, hogy elemezni fog­juk a folyamatokat és a KB felé eljuttatjuk, kevés. Ha jó a hatá­rozat, akkor mindenki felé ezt kell képviselnünk, még az országos és az állami szervek felé is. Ezt a megyére vonatkoztatva ugy te­kintjük, hogy a határozatból adódó feladatok végrehajtása minden­kinek alapvető feladata, s ezt számonkérjük. Nem támogatjuk az olyan magatartást, mely teljesítmény né-lkül* áthárítja a^íeieiés­sége$ másokra. Fol fogunk lépni az ilyen vioolkodóssol szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents