MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. november 27.

2/214. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-147. • 1986. november 27. - Mellékletek: - - A pártbizottsági ülés jegyzőkönyvének piszkozata. 24-34.

A hozzáadott érték adatának kapcsán elmondta, hogy a tervezett­hez képest Ttem n-ő-7 (Tarrein csökken. Ez oz adót- o DKV nélkül él LeTfdő de a nyereség igy sem mutat növekvő tendenciát. Az 1985. évi bá­zisban benne van a DKV is. /Többet terveztek, mint amennyi az eredmény lett. Ebben közrejátszott az amortizáció\f és még más tényezők is. Az érdekeltségi alap a nyereségből és az amortizációból ered. B^&j-y-á~5rrtta ezt w osztatlan alap is. A E-hhez—a—t4m44mz—4<^es-üii5 d i k az ~ts-,—be^y^miért törekszenek a vállalatok a minden áron való nyereségéé". A hozzáadott értéknél a bérköltségek is közrejátszanak, amelyek növekedtek. A felvetett visszafejlesztés nem a programokra vonatkozik,Lát fogjuk fogalmazni a mondatot. E-z a gondola-tg-oT—a^; alacsony ha­tékonyságból adódik! Az épitőipari szervezeteknél emiitett 96,7 % szintén 1987 évre vonatkozik\jTtt ugyanaz a helyzet, mint az exportnál. Velemenvünk szerint folyamatokra kell kiíwtfHmk, nernya konkrét feladatmeghatározás a célunk. A társadalmi folyamatok elemzésével kapcsolatban elmondta, hogy az egységes értelmezés nagyon fontos. Ezért is került megfogal­mazásra az 1987. évi feladatokat meghatározó anyag bevezetőjébe. E '-A--B^-él?el4-B-e^3-^-E-g^--4<^^ fog- térni-. A túr"ndn 1 mi_ folyamatok elemzésére jó alapot adott a kb. 6oo fővel történő elbeszélgeté­sek tapasztalatai. A beruházásokkal kapcsolatban elmondta, hogy kedvező az, hogy a megyében folyó nagyobb beruházásokra a pénz megvan. Ilyen pl. a DKV beruházás is. P-r^fi^l—a. míhplihpn két^hámm mnnrlat prpjpig ki fog té-Pfré-v TI

Next

/
Thumbnails
Contents