MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. március 27.

2/210. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-116. • 1986. március 27. - Napirend: - 2. Jelentés a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetéről, továbbfejlesztésének feladatairól Pest megyében. - - Jelentés. 77-95.

Szükséges, hogy a Hazafias Népfront szervezetei járul janak hozzá a szülői munkaközösségek tevékenységén keresztül a családok, a társadalmi környezet és az iskola eredményesebb együttműködéséhez, a pozitív nevelő hatások érvényesüléséhez. A lakóterületi bizottságok az ifjúságvédelmi őrjáratban, a pat­ronálásban, a felderítő, jelző, szemléletformáló tevékenységben növeljék a munka társadalmi bázisát, vállaljanak nagyobb részt közvélemény formálásában. Közreműködésükre számítunk a hátrá­nyos helyzetű fiatalok olvasó és közművelődési táborának szerve zésében és a szabadidős tevékenységek gazdagjtásában. Társadal­mi munkaakciók szervezésével is segítsék a gyermekvédelmi intéz ményhálózat szükségleteknek megfelelő bővítését, felújítását. A Vöröskereszt a humánumra, a segítőkészségre , az eddig jó kezdeményezésekre alapozva szélesítse a Családvédelmi Szolgá­latot, elsősorban az agglomerációban. Szervezetei, aktivistái vegyenek részt a szülők szemléletének formálásában, a családi életre és az egészséges életmódra nevelésben. Felvilágosító, propaganda tevékenységük állítsa előtérbe a harmonikus család, az egészséges környezet személyiségformáló szerepét. Mind az üzemi, mind a területi szervezetek vállaljanak részt az álla­mi gondozásból kikerült 18 éves fiatalok utógondozásában. A TIT szervezetei és csoportjai javítsák felvilágosi­tó, ismeretterjesztő munkájukat a gyermek- és ifjúságvédelem terén, szervezzenek ankétokat, előadásokat a család nevelő mun­kájának segítésére. A TIT megyei szervezete népszerűsítse és rendezze meg évente a családpedagógiai táborát, biztosítsa a családsegítő munkában részt, vállalók rendszeres képzését, to­vábbképzését. Működtesse továbbra is a gyermek- és ifjúságvé­delem szabadegyetemi tagozatát. Az Oktatási Igazgatóságon a szociálpolitika irányi­tói részére szervezett továbbképzések keretében kerüljenek fel­dolgozásra és ismertetésre a gyermek- és ifjúságvédelmi fel­adatok is.

Next

/
Thumbnails
Contents