MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. június 28.

2/205. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-118. • 1985. június 28. - Napirend: - 2. Intézkedési terv a KB 1984. október 9-ei ifjúságpolitikai állásfoglalásából adódó feladatokra. - - Szóbeli kiegészítés. 40-59.

"Az ifjúság társadalmi helyéről kialakított felfogásunk alapján 28 évvel ezelőtt azt is kimondtuk, hogy az ifjúságért nem egyik vagy másik szervezet, hanem az egész társadalom felelős. Megjegy­zem - mondotta Németh elvtárs -, hogy ezt az alaptételünket ma is gyakran és sokan hangoztatják - esetenként a tennivalók elvégzése helyett is. Éppen emiatt figyelmeztetett a Központi Bizottság arra, hogy az élet az ifjúságpolitikai munkában pontosabb megosztást sürget. Teendőinknek egy jelentős része abból ered, hogy nem jött létre megfelelő munkamegosztás az ifjúság nevelésében." Az ifjúsági törvény megalkotását követően megyénkben is kialakultak az állami ifjúsági munka szervezeti keretei. A gazdálkodó és a költ­ségvetési szervek megalkották - az ágazati végrehajtási utasítások­nak megfelelően - a törvény helyi megvalósulását biztositó intézke­dési terveket. A vitathatatlan eredmények mellett, az érdemi munkát s annak folyamatos fejlesztését sok területen akadályozzák a vélt vagy valóságos anyagi korlátok, a bürokratikus és formális vonások, helytelen nézetek. A megfelelő koordináció, konstruktív együttműkö­désének hiánya, az erők szétforgácsolódásához, illetve alacsony ha­tásfokú hasznosulásához vezet megyénkben is. E jelenséggel egyidejűleg tapasztaltuk azt is, hogy - miként Németh Károly elvtárs mondotta a Politikai Akadémián - ..." túl­zott hangsúlyt kapott a közös felelősség, elhalványult az egyes intézmények saját felelőssége és tennivalója. A családok, a szülők, az egyének kötelességei esetenként a társadalom felelősségétől el­szakítva jelentek meg a közgondolkodásban. A megoldandó feladatok­hoz nem mindig járult megfelelő szervezeti és anyagi háttér."

Next

/
Thumbnails
Contents