MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1984. május 11.

2/198. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-71. • 1984. május 11. - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1984. április 17-ei üléséről. - - Szóbeli beszámoló. (Kádár János hozzászólásának ismertetése.) 36-47.

Én is tudom, hogy megtört a reformunk, majdnem akkor, amikor elkezd­tük, csak én másban látom az okot. Mi bevezettünk egy racionális irá­nyítási rendszert, amire valójában nem volt felkészülve sem a felső állami vezetés, sem az önálló vállalatvezetés. Egyik se volt felké­szülve. És higgyék el, rögtön az első két-három évben tempót veszí­tettünk azzal, hogy azt hittük, az új irányítási rendszer olyan auto­matizmus, ami magától működik. Egy magasabb rendű felső miniszteriális irányítást kellett volna csi­nálni, de senki sem csinálta és nem tudta csinálni. A vállalat a va­lódi önálló tevékenységrenem volt felkészülve. Már ez elég baj volt akkor, és hát persze egyéb bajok is be-becsúsztak. Hát ezek a tör­ténelmi okok. Áttértünk az intenzív szakaszra nehéz körülmények kö­zött, beléptek az ismert világpiaci gazdasági problémák, az árrobba­nás, és így tovább. Ez mind nehezítette a reform érvényesülését, de ennek dacára én még egyszer mondom, a reform hatott, segített ez alatt a 16 év alatt nekünk, és nélküle nem állnánk ilyen tűrhetően, mint ahogy most állunk. A másik vitatott kérdés a párt- és az állam szerepe a gazdasági élet­ben. Én azt hiszem, hogy bár nem emlegetjük, van világos határozatunk és tartsuk magunkat ahhoz. Ez úgy szól, az Alkotmányban is rögzítve van, hogy a párt a magyar társadalom vezető ereje. Az államról is van nem egy kongresszusi határozat. S ez úgy szól: az államnak a gazdasági és kulturális építés területén a szervező szerepe a szocializmus építésének egész időszakában megmarad. Én nem tudom elfogadni, hogy vonuljon vissza a párt- és az állam a gazdasági ügyek intézésétől. Ez ésszerűtlen a mi társadalmi viszo­nyaink között. Erre mondok példát is, anélkül, hogy bárkit is sérteni akarnék. A jugoszlávok radikálisak voltak, a pártot eltüntették az üzemekből, átszervezték szövetséggé és csak a lakóterületen volt pártszervezet, az üzemben nem volt. Bevezették az önigazgatást. Ezt a megoldást nem akarom se dicsérni, se bírálni, mert én a jugoszlávoknak is csak jót kívánok, s mi is érdekeltek vagyunk abban, hogy a szocialista fej-

Next

/
Thumbnails
Contents