MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1980. február 8.
2/167. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-90. • 1980. február 8. - Napirend: - 1. A pártbizottság beszámolója a XI. kongresszus óta végzett munkáról. - - Jelentés az MSZMP Pest megyei pártértekezletére. (A gazdasági építőmunka eredményei; A lakosság élet- és munkakörülményei; A párt belső helyzete, a pártmunka fejlődése; Az ideológiai munka, a szocialista közgondolkodás; A párt tömegkapcsolata, a tanácsok és tömegszervezetek pártirányítása.) 8-71.
bizottság pedig több alkalommal vizsgálta az üzemi pártalapszervezetek munkáját. Az alapszervezeti munka színvonalának emelkedését elismerve felhívta a figyelmet arra, hogy kevesebb és konkrétabb döntést hozzanak, de azok végrehajtását rendszeresen ellenőrizzék. Munkájukat a megyei pártbizottság azzal is segítette, hogy az alapszervezeti titkárok részére évenként Balatonaligán, illetve az MSZMP Pest megyei Bizottságónak Oktatási Igazgatóságán tanfolyamokot szervezett. Az alapszervezetek legmagasabb fórumán, a taggyűléseken a párttagság sok fontos kérdésben döntött. így például megvitatta a munkahelyi demokrácia fejlesztését, a káder- és személyzeti munkát, a munkaerőgazdálkodás feladatait, a termelési agitációt, a szocialista életmódot, stb. Kevesebb volt a taggyűléseken a kötelezően meghatározott napirendek száma, igy több lehetőség nyílott a sajátosságoknak megfelelő témák feldolgozására. A taggyülésok sorában megkülönböztotott helyet foglalnak el az éves beszámoló taggyülésok. Ezokon a kommunisták átfogóan és kritikusan értékelik n végzett párt- és gazdasági munkát, a párttagság politikai felkészültségének, marxista-leninista képzésének kérdéseit, A pártcsoportok aktívabb tevékenysége is hozzájárult az alapszervezeti munka javulásához„ Különösen haszno-* sak a beszámoló taggyülér.okot mogolőzö pártcsoport-értekezletek, amelyeken személyre szólóan véleményt mondanak a párttagok munkájáról, magatartásáról. A korábbinál jóval