MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1978. november 28.
2/159. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-106. • 1978. november 28. - Mellékletek: - - A pártbizottsági ülés forgatókönyve. 21-28.
gazdasági, intézményi vezetőket, valamennyi kedves vendégünket. Valamennyünk nevében megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Dr. Romány Pál elvtársat, a Központi Bizottság tagját, mezőgazdasági- és élelmezésügyi miniszterünket, aki résztvesz pártbizottsági ülésünk munkájában. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 6o. születésnapján tisztelettel köszöntöm a hat évtizedes harc küzdelmeinek valamennyi résztvevőjét. Köszöntöm azokat a kommunistákat, akik harcosai voltak az első magyar proletádiktatura megvalósításának, azokat az elvtársakat, akiknek elvi meggyőződósét a legkegyetlenebb terror sem tudta megtörni. Köszöntöm a Párt felszabadulás előtti tagjait, akik mély illegalitásban végezték munkájukat és kiállták a legkeményebb megpróbáltatásokat is. Köszöntöm pártbizottsági ülésünk résztvevői között azokat a kommunistákat, akik hazánk határain tul a nemzetközi kommunista mozgalomban vállalták a kommunisták internacionalista szerepét. Emlékezzünk mély tisztelettel a mai ünnepi pártbizottság! ülésünkön azokra a magyar kommunistákra, harcosokra, akik életük feláldozásával is bizonyították kommunista elkötelezettségüket. Köszöntöm azokat az elvtársainkat, akik a magyar nép felszabadításának időszakában, 1944-45-ben a nemzet történelmének nagy sorsfordulóján léptek a Kommunista Párt tagjainak sorába és akik a nép hatalmáért, fegyverrel a kézben is harcoltak és védték a fasizmus alól felszabadult hazánk földjét. Köszöntöm azokat az elvtársakat, akik a szocializmus építésének nehéz sorsfordulóiban is kommunistához méltón, elvi szilárdsággal védték a proletárdiktatúra hatalmát. Az éHenforradalmi támadás időszakéban is snilárdan képviselték elveinket, vezetői és fegyveres harcosai voltak a munkáshatalom megszilárditásáéét folyó küzdelemnek. Köszöntömpártunk ifjú nemzedékét, akik tetteikkel bizonyítják, hogy elkötelsetten dolgoznak a fejlett szocialista társadalom épitésén és a felnőtt nemzedékkel együtt élenjárnak a XI.kong-