MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1975. január 31.

2/132. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-70. • 1975. január 31. - Mellékletek: - - Az MSZMP Szervezeti Szabályzatának tervezete. [brosúra]

nál több, a terület pártszervezeteinek irányítására pártbi­zottságot kell választani. Indokolt esetekben a budapesti, illetve a megyei pártbizott­ság engedélyezheti pártbizottság létrehozását olyan helyeken is, ahol a párttagság létszáma nem éri el a 200-at. (főt) 21. A pártbizottság felsőbb szerve a pártértekezlet, amelyet a pártbizottság (legalább négyévenként) ötévenként összehív. A pártbizottság tagjai szavazati joggal vesznek részt a párt­értekezleten. A pártértekezlet elbírálja a pártbizottság beszámolóját, meg­választja a pártbizottság tagjait és a felsőbb pártértekezlet — a budapesti, megyei pártértekezlet, a kongresszus — kül­dötteit. A pártbizottság szükség szerint, de legalább háromhavonként ülésezik. A pártkonferenciák összehívását a Központi Bizottság külön szabályozza. 22. A budapesti, megyei pártbizottsággal azonos jogkörű pártbi­zottság működik a Néphadseregben, a Határőrségnél, (a Kar­hatalomnál) Ezek magasabb egységeinél, valamint az (ennek) ezeknek megfelelő szerveknél járási jogú pártbizottságok, a csapatoknál és az intézetek(nél)-ben pártbizottságok, párt­vezetőségek, illetve alapszervezetek működnek. 23. A pártbizottságok tagjaik közül végrehajtó bizottságot vá­lasztanak, megválasztják a pártbizottság első titkárát és tit­kárait. Az irányító munka segítésére állandó jellegű munka­bizottságokat választanak. A végrehajtó bizottság két pártbizottsági ülés között irányít­ja a pártszervezetek és az apparátus munkáját, ellenőrzi a határozatok végrehajtását. 24. A budapesti, a megyei, a járási, városi, a budapesti-kerületi, továbbá a tagfelvétel(-)jóváhagyás(i)ával és fegyelmi jogkör­rel felruházott pártbizottságok fegyelmi bizottságot válasz­tanak. A fegyelmi bizottság tagjai — az elnök személyét kivéve — olyan párttagok is lehetnek, akik nem tagjai a pártbizottság­nak. A fegyelmi bizottság megvizsgálja a pártfegyelmi ügye­

Next

/
Thumbnails
Contents