MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1975. január 31.
2/132. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-70. • 1975. január 31. - Mellékletek: - - Az MSZMP programnyilatkozata. [brosúra]
A dolgozó osztályok, népünk legjobbjai a kizsákmányolás, az elnyomás ellen és az ország függetlenségéért vívott harcaikkal, alkotó munkájukkal tartották meg hazánkat és vitték előre évszázadokon át a társadalmi haladás útján. Űj távlatokat nyitott ebben a küzdelemben a 19. század végére szervezett társadalomformáló erővé vált magyarországi munkásság küzdelme az emberibb életért, a tőkés kizsákmányolás és a politikai reakció ellen. A proletariátus kibontakozó politikai mozgalma a munkáshatalom kivívását, a kizsákmányolás megszüntetését, az egész dolgozó nép felemelését, a szocialista társadalom megteremtését írta zászlajára. Küzdelmének történelmi jelentőségű eseménye volt 1918 novemberében a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása, amelynek vezetésével a magyar munkásosztály a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példáját követve, 1919 márciusában győzelemre vitte a szocialista forradalmat. 1919 nyarán a külső imperialista katonai túlerő megdöntötte a dicső emlékű Magyar Tanácsköztársaságot, de a kommunisták és a baloldali szocialisták a munkásosztály történelmi küldetésének tudatában az ellenforradalmi rendszer negyedszázada alatt is folytatták küzdelmüket a tőkés kizsákmányolás és a fasiszta diktatúra ellen. Harcukhoz erőt adott a világ első munkásállama, a Szovjetunió léte. A törvényen kívülinek nyilvánított és üldözött, illegalitásba kényszerült kommunisták vezetésével a haladó erők legjobbjai szervezték a demokratikus nemzeti összefogást a fasizmus és a háború ellen. Történelmünkben új korszak kezdődött 1945-ben, amikor a Szovjet Hadsereg felszabadító harcának eredményeképpen hazánk függetlenné vált és népünk előtt ismét megnyílt a társadalmi haladás útja. A munkásosztály vezetésével népi demokratikus forradalom bontakozott ki, az államhatalom döntő pozícióit a munkásosztály és a parasztság foglalta el. Radikális földreformra került sor, megtörtént a bányák, a bankok és a gyáripar államosítása. A volt uralkodó osztályok képviselői kiszorultak a hatalomból.